Back to top

Jó dolog a futás és hasznos

Publikálva: 2017, december 9 - 14:15
A futósérülésekről tartott Dr. Kovács Gellért, budapesti sportorvos, oszteopát orvos közel két órás előadást a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

A freedOMe társulás vendégeként városunkba érkező előadó elmondta, hogy az 1998-as Budapesten megrendezett atlétikai Európa-bajnokság hozott gyökeres változást a gondolkodásában. Egyetemi tanulmányai alatt mindig a betegségekről tanult, az EB orvosi csapatának tagjaként változtatott a gondolkodásmódján, és ekkortól nem a betegségekkel, hanem az egészséggel kezdett foglalkozni.

A futásról, mint tevékenységről elöljáróban elmondta, hogy az ember anatómiája a futásra van teremtve: sok olyan dolgot kaptunk a természettől, ami a futást hivatott támogatni. Már az ősidőktől a futás volt az élelemszerzés, vagy éppen a menekülés alapja, ezért nem természetes, ha egy ilyen alaptevékenység közben gyakoriak a sérülések. Közel 20 éves praxisa mondatja azt vele, hogy ezeknek a sérüléseknek táplálkozási, élettani, életviteli összefüggései is vannak. Az oszteopátiában pedig nemcsak a konkrét sérülésekkel foglalkoznak, hanem azok kiváltó okait vizsgálva igyekeznek javulást, gyógyulást elérni. A futósérülések komoly hányadát hétköznapi tevékenységek okozzák, a futás csak felszínre hozza azokat, ezért figyelembe kell venni a mindennapos tevékenységeket (ülőmunka, bizonyos izomcsoportot megerőltető munka), esetleg azok keletkezését kiváltó munkahelyi, vagy élettani helyzetek változását.

Az előadás alatt a hallgatóság részéről több konkrét kérdés is felmerült, melyekre Dr. Kovács Gellért igyekezett kimerítő választ adni. Lendületes, szemléletes és tanulságos előadás részesei lehettek, akik eljöttek csütörtökön este a művelődési központ bábtermébe.

Ezt már olvasta?

Cookies