A tárca főprioritása természetesen a foglakoztatás politika lesz, amely alapját képezi majd az egyének és a családok szociális és gazdasági helyzetének javításának. A tárca vezetője megállapította, hogy az országban hónapról hónapra csökken a munkanélküliségi ráta, s jelenleg már 200 ezer alá csökkent az állástalanok száma. Azonban továbbra is óriási gondot jelent a kevésbé fejlet régiók felzárkóztatása, és a létrejövő több tízezer új munkahelyre a képzett munkaerő biztosítása. Richter szerint most ez jelenti a legnagyobb kihívást, ugyanakkor bíztatónak látja azt, hogy a beruházók továbbra is óriási érdeklődést mutatnak Szlovákia iránt.
„Előkészítettük a szociális gazdaságról és a szociális üzemekről szóló törvényt, melyet már május 1-től szeretnénk hatályba léptetni. Szociális gazdaság ugyanis az állástalanok segítését helyezi előtérbe a nyereséggel szemben, s így esélyt kapnak azok a munkanélküliek is, akik kockázati tényezőt jelentetnek a munkáltató részére" – fogalmaz a tárca vezetője. A szociális üzemek létrehozásával a tárca úgynevezett köztes munkaerőpiacot kíván kialakítani, azaz az ott dolgozó alkalmazottak az elképzelés szerint egy –két év alatt visszaszoknak a munkavilágába, ezután már maguk is találhatnak állandó foglalkozást.
Az új jogi norma alkalmazásával kedvező környezetet kívánnak kialakítani a szociális vállalkozások részére, rendet teremtve a fogalmak és a szabályozás terén, valamint elhárítani azokat az akadályokat, melyek fékezik a szociális gazdaság kibontakozását. Ugyanakkor szeretnék kialakítani a szociális üzemek támogatásának rendszerét, úgy alakítva a játékszabályokat, hogy az állami támogatásokkal ne lehessen visszaélni.
„A szektor támogatására 120 millió eurót különítettünk el az Európai Szociális Alapból (ESZA). Átképzéseket készítünk elő a munkaadók igényei alapján, ugyanakkor az ESZA segítségével folytatjuk az foglakoztatás bővítését célzó programjaink előkészítését, ennek keretében a hátrányos helyzetű csoportokra helyezzük a főhangsúlyt, azaz a 29 évnél fiatalabbak és az 50 évnél idősebbek, valamint a tartósan állástalanok csoportjára" – fogalmaz a tárca honlapján közétett anyag. Az Európai Bizottság a fiatalok foglalkoztatására további 12,4 millió eurót biztosított Szlovákia részére, ezt elsősorban a kevésbé fejlett járásokba irányítja a tárca, hogy ne kelljen a családjuktól távol, az ország másik végében munkát vállalniuk.
„A prioritásaink közé tartozik a bérek emelése és a munkafeltételek javítása is. Szeretnénk, ha minimálbér 2019-en átlépné az 500 eurós határt, amire a Szlovákia viszonyokat figyelembe véve még mindig van lehetőség, ugyanis, ha figyelembe vesszük más országok bérviszonyait, van mit utolérnünk" – fogalmazott Richter. A parlament előtt van az a szociális csomag, melynek elfogadását követően javul az éjszakai műszakban, ünnepnapokon és hétvégéken dolgozó emberek bérezése, magasabb költözés és utazási támogatást kaphatnak azok, akik a távolabbi munkahelyek mellett döntenek. Nem titkolt célja az intézkedéseknek, az olcsó külföldi munkaerő beáramlásának korlátozása, hogy a jelenlétük ne fékezze a hazai bérek növekedését és a munkakörülmények javítását.
2018 a szociális gyerekvédelem és gondnokság jegyében fog zajlani, szakemberek bevonásával új jogi szabályozást készítettek elő a tárca dolgozói, amely alapvetően meghatározza a gyermekvédelmet, az ezzel kapcsolatos intézményrendszert, valamint azok finanszírozásának rendszerét. „Mindent megteszünk azért, hogy a gyerekeknek kiszakítva a családi környezetből ne kelljen gyermekotthonokba kerülniük. „Gyermek és családközpont" néven újfajta multifunkciós intézmények is alakulnak az idén.
Az év során módosítják a súlyos fogyatékossággal élők kompenzációjáról szóló törvényt annak érdekében, hogy minél jobban segítsék és könnyítsék az érintett személyek és a környezetük életét. Például amennyiben a súlyos fogyatékossággal élő személy támogatást kap fürdőszoba átépítésre, vagy gépjármű vásárlásra, s időközben meghal, a családja nem lesz köteles visszafizetni a támogatás fennmaradó részét.
A gondozási járulék összege is emelkedni fog, „Az elképzelésem szerint a választási ciklus végéig elérjük azt, hogy a gondozók bevétele a minimálbér szintjén mozogjon. Ez úgy fizikailag, mint lelkileg nagyon megerőltető munka, s a gondozónak nincs lehetősége mellékkeresetre"- vélekedett Ján Richter.
A nyugdíjazás terén folytatódik az úgynevezett előnyugdíjazást szabályozó jogi norma törvényalkotási folyamata, melyet a múlt év végén kezdtek el. „Az elképzeléseink szerint lehetővé tesszük a III. pillérrel rendelkezőknek, amennyiben öregségi nyugdíjazás előtt állnak, de nem találnak maguknak munkát, a megtakarított pénzeszközeiket az időelőtti nyugdíjazásukra fordíthassák"- vázolta a tárca vezetője.
Ezt már olvasta?
Az etorobotika érdekességeiről szólt az MCC idei első előadása
Hogyan készülhet az ember számára elfogadhatóbb robot?...
Újra mosolyt csalt az arcokra az összefogás ereje
Több mint egy évtizede a Közös Igazgatású Szakközépiskola...