Back to top

A járvány komoly problémát jelent az idegenforgalomra, a helyzet talán az év második felében javulhat

Publikálva: 2021, január 7 - 18:21
A koronavírus-járvány következtében világviszonylatban 70 százalékkal esett vissza az idegenforgalomból származó bevétel. Ezzel a harminc évvel ezelőtti, az 1990-es években mért szintre esett vissza.
A járvány komoly problémát jelent az idegenforgalomra, a helyzet talán az év második felében javulhat

A krízis komolyan érinti Szlovákiát is. A járványt megsínylik az idegenforgalmi létesítmények, a hazai és külföldi kirándulások és utazások forgalmazói, az idegenvezetők, de a szállítók, a szálláshelyek tulajdonosai és az étkeztetéssel foglalkozó vállalkozók is.

František Palko a Gazdaságpolitikai Intézet igazgatója szerint a külföldi turisták szinte teljesen elmaradtak Szlovákiából, a hazai turisták pedig a veszteségeket alig-alig tudták pótolni, különösen úgy, hogy az utazások tavasz óta erősen korlátozottak voltak idehaza.

A nyári hónapokban ugyan néhány üdülőhelyet elleptek a turisták, Selmecbányán például rekordot döntött a látogatók száma, de számos, más évben nagy érdeklődéssel büszkélkedő helyen tavaly csak elvétve fordult meg látogató.

Összességében sajnos nagyon jelentős az idegenforgalmi ágazat vesztesége, leginkább a szálláshelyek és éttermek üzemeltetői érezték meg a járványt, sok közülük olyannyira, hogy kénytelen volt bezárni.

„Az éttermek, szállodák, élményfürdők a legrosszabb évet zárták, a síközpontok korlátozott körülmények között működhettek, de nyereséget azok sem termeltek” – jegyezte meg František Palko.

A szakértő az idegenforgalomban kialakult veszteséget figyelembe véve az állami támogatást nagyon gyengének ítéli, ráadásul 2020-ban ez elmaradt.

Ezért várják érdeklődéssel a beígért állami támogatást és a járványhelyzet javulásával az ágazat fellendülését.

A Hydrotour és Liber utazási irodák munkatársai elmondták, hogy mivel nem tudták a már lekötött utazásaikat forgalmazni, bevételeik drasztikusan visszaestek. Nyáron csak itthon és Csehországban tudtak utakat szervezni. A Pelikán utazási iroda számára is a 2020-as év volt 16 éves működésük óta a legsiralmasabb.

Program az ágazat támogatására

A Közlekedési és Építésügyi Minisztérium  december közepén bemutatta azt a programot, amelynek keretében 100 millió euróval támogatnák a hazai turizmust és idegenforgalmat. A támogatásra már ugyancsak nagy szükség volt, hiszen az idegenforgalomban érdekeltek háromnegyed éve erre vártak. Az anyagi segítséget az idegenforgalomban érdekelt vállalkozók, utazási irodák és ügynökségek igényelhetik. A tárca már meg is kezdte az első igénylések kifizetését, az elmúlt év végéig 6 millió eurót fizettek ki erre a célra.

„Néhány nap alatt 2500 igénylést kaptunk, és igyekeztünk minél előbb kiutalni a támogatásokat, így az első összegeket már megkapták az igénylők” – tájékoztatott Andrej Doležal tárcavezető.

(webnoviny.sk/Felvidék.ma)

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies