Back to top

Itt nézheti a szerdai Pozsonyivánka-DAC kupamérkőzést

Publikálva: 2017, augusztus 8 - 17:25
Az idei kupaszereplését a harmadik ligás FK Slovan Ivanka pri Dunaji (Pozsonyivánka) otthonában kezdi meg a DAC.

Negyedik éve, a 2014/15-ös idénytől vehetnek részt a Slovnaft Cup küzdelmeiben a harmadik vonaltól alacsonyabb osztályokban szereplő együttesek is, a legfelső két bajnokság csapatai a második fordulóban csatlakoznak.

Idén rekordszámú klub jelentkezett be a Slovnaft Cup sorozatába, összesen az öt legfelsőbb osztály 211 gárdája küzd meg a kupáért. A DAC ellenfele a 2. fordulóban a III. liga pozsonyi csoportjában szereplő Pozsonyivánka lesz.

Az említett 2014/15-ös idénytől eddig összesen 17 kupamérkőzést abszolváltunk. Az idegenben lejátszott találkozókat tekintve épp holnapi ellenfelünkhöz fogunk utazni a legkevesebbet, 39 kilométert.

Pozsonyivánka a szenci járásban található, 6500 lakosával Szlovákia második legnagyobb községe. A helyi futballklub 1919-ben alakult, és mindeddig az országos harmadik vonal volt a legmagasabb osztály, amelyben szerepelt. Itt találjuk jelenleg is, a III. liga pozsonyi csoportjában, ahol az új évadban eddig egyetlen fordulót rendeztek. Holnapi ellenfelünk a vasárnapi nyitónapon odahaza szenvedett 3:1-es vereséget a Récsétől (Rača). Az előző idényben a hatodik helyen zárt a csapat.

A Slovnaft Cup szabályai szerint a 2. fordulóban egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Döntetlen esetén nincs hosszabbítás, rögtön tizenegyes párbaj következik.

A Slovnaft Cup 2. fordulójában a III. ligás FK Slovan Ivanka pri Dunaji otthonában holnap 17:00-órakor lépünk pályára, játékvezetők Ďurčo - Jankovič, Parilák.

A klub honlapjának és Youtube-csatorjának köszönhetően a mérkőzést portálunkon is élőben követhetik.

SZURKOLÓI ÚTMUTATÓ

A hazai klub értesíti a szurkolókat, hogy a stadion kapuit egy és fél órával a mérkőzés kezdete előtt, 15:30 órakor nyitják. A DAC-szurkolók a közeli METRO áruház parkolójában kijelölt területen hagyhatják gépjárműveiket (lásd térkép alul). A DAC szurkolói számára a stadion teljes egyik fele áll majd rendelkezésre, saját bejárattal az említett áruház felől.

A belépőjegyek ÉRTÉKESÍTÉSE a HOLNAPI kupamérkőzésre:

A belépőjegyek értékesítése múlt pénteken kezdődött, és naponta zajlik a következő helyszíneken:

A DAC-stadion éttermében: kedden 9-től 16-óráig, szerdán 9.00 és 12.00 között

A dunaszerdahelyi Turul bárban: naponta a nyitvatartási idő szerint

Pozsonyivánka: a mérkőzés előtt a helyszínen, 15.30-tól

A belépőjegy ára egységesen 2,- euró.

Forrás: fcdac.sk

 

Ezt már olvasta?

Címkék: Slovnaft Cup, DAC
Cookies