A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás és a VMK közös szervezésében került megrendezésre az Iskolaváró című program, mely arra biztatja a szülőket, hogy az áprilisban induló iskolai beiratkozások folyamán magyar iskolába írassák gyermekeiket. Vidám programmal tették színessé a szombat délutánt Zsapka Attila, Sipos Dávid, Majoros Timi, Vadkerti Imre és az Aranykert bábcsoport.
A gyerekek szórakoztatása mellett Gúgh Béla tanár úr szólt a szülőkhöz, hangsúlyozva az anyanyelvi oktatás fontosságát, majd Csepi Zsuzsa hívta fel a figyelmet arra, hogy a ma délután fellépő művészek bizony mind magyar iskolában tanultak, és lám, milyen sokra vitték.
Tanúskodjanak hát a képek a jó hangulatról.
Ezt már olvasta?

Környezeti nevelés testközelből – tanulmányi kirándulás a Tőkési-ághoz
Június 18-án az Egészségügyi Középiskola első évfolyamos...

Esterházy Akadémia – már lehet jelentkezni az V. évfolyamba
Június 14-én lezajlott az Esterházy Akadémia II. és III....