Back to top

Így látták Dunaszerdahelyt a múltban - kiállítás Karaffa Attila magángyűjteményéből

Publikálva: 2021, november 20 - 15:29
Karaffa Attila, városunk alpolgármestere fiatal korától érdeklődik Dunaszerdahely múltja felől, a városunk régi emlékeit, képeit gyűjtő szenvedélye pedig lehetővé tette, hogy magángyűjteménye egy részét megmutathassa az érdeklődőknek is. A Szerdahelyi szemmel című kiállításon az elmúlt évek alatt összegyűlt képeslapokat, kordokumentumokat tekintheti meg a Csallóközi Múzeum kiállítótermébe látogató érdeklődő.
Így látták Dunaszerdahelyt a múltban - kiállítás Karaffa Attila magángyűjteményéből

Patos Lilla, a Kodály Zoltán Alapiskola diákja, Simon Anikó tanárnő növendéke köszöntötte verssel a közönséget, majd Tilajčík Edit üdvözölte a megjelenteket, köztük Hájos Zoltán polgármestert, Karaffa Attila, alpolgármestert, a városi intézmények igazgatóit, vezető munkatársait, Fialka Tamás diákpolgármestert, valamint minden megjelent érdeklődőt. Mint elmondta, a kiállítás anyaga Karaffa Attila magángyűjteményét képezi, megtalálhatók itt az 1800-as évek végéről származó képeslapok, iratok, irományok. Az alpolgármester úr alapiskolás korában kezdte gyűjteni városunkkal kapcsolatos emlékeket. Érdekes színfoltként a kiállításon láthatók Nagy Gyula fényképész Dunaszerdahely jelenéről készült felvételei is.

„A „Szerdahelyi szemmel” című kiállítás városunk több mint száz évét dokumentálja képben, tárgyakban, szívből reméljük, hogy az Önök tetszését elnyeri, és némelyik emlék talán kellemes nosztalgikus hangulatot is varázsol az Önök szívébe“ - mondta a megnyitó háziasszonya, majd átadta a szót Hájos Zoltánnak, Dunaszerdahely polgármesterének.

„A mai nap betekintést ad városunk múltjába“ - kezdte köszöntőjét városunk polgármestere. A fényképeket nézegetve találkozunk olyanokkal is, amelyeken szereplő épületek ma már nem léteznek, némelyek a fejlődés áldozataivá váltak. Dicséret illeti alpolgármester urat, hogy vette a fáradságot, összegyűjtötte ezt a sok kordokumentumot, majd azokat rendszerezve lehetővé tette, hogy mások is megismerhessék városunk múltját.

„Az, hogy néhány épület több felvételen is előfordul más-más szemszögből, azt mutatja, hogy az az azokat megörökítő fotográfusoknak más és más volt a szemléletmódja. Számunkra, akik itt vagyunk, lehet ugyan, hogy szemlélődés közben figyelmünk tovább suhan, de ha egy kép rögzül emlékeinkben, egy-két év múlva déjà vu-ként köszönhet majd vissza, látva élő valójában a képen szereplő épületet. Ez a kiállítás nem tud mindent megmutatni a múltból, de a város egy keresztmetszetét megmutatja“ - mondta Hájos Zoltán.

Arra bíztatta a jelenlévőket, hogy ajánlják ismerőseiknek is a kiállítás megtekintését, mivel olyan képeket is láthatnak, amelyekre korábban nem volt lehetőségük, és elképzelhető, lesznek számukra ismerős részletek, ismerős arcok a régi felvételeken.

A polgármesteri köszöntő után Rajkovics Haizok Melinda éneke hangzott fel, majd Karaffa Attila szólt az egybegyűltekhez.

Megköszönte a látogatóknak, hogy megtisztelték jelenlétükkel a kiállítást, majd reményét fejezte ki, hogy a kiállítás által egy kis nosztalgiát tud csempészni a látogatók mindennapjaiba, illetve fel tudja kelteni a fiatalok érdeklődését a város és múltja iránt. Mivel a gyűjtőszenvedélye továbbra is heves lánggal ég, bízik abban, a jövőben lesz még rá alkalom, hogy egy újabb kiállításon mutathassa be további relikviáit.

A Dunaszerdahely múltját bemutató kiállítás 2022. január 8-ig tekinthető meg a Csallóközi Múzeum kiállítótermében.

-rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies