Back to top

Ifjúsági táborban képviselték Dunaszerdahelyt a Vámbérysek

Publikálva: 2022, július 15 - 15:29
Több év kényszerkihagyás után idén ismételten megrendezésre került a nemzetközi ifjúsági tábor, melyre Gödöllőről és Gödöllő testvérvárosaiból érkeztek fiatalok a balatonlellei táborba. Csíkszerda, Dunaszerdahely, Forssa, Valdemoro, Zenta, Zywiec voltak a résztvevő települések.
Ifjúsági táborban képviselték Dunaszerdahelyt a Vámbérysek

Idén a Vámbery Ármin Alapiskola diákjai: Balogh Csenge, Becza Márk, Bognár Kende, Csicsai Regina, Gútay Márton, Janics Tamás, Kiss Zsófia, Plutzer Veronika és Zmajkovic Matej képviselték Dunaszerdahely városát.

Az első napot a táborozók Gödöllőn töltötték, ahol megismerkedtek a többi nemzet csapataival. Másnap megtekintették a csodálatos Grassalkovich-kastélyt, annak parkját, majd útjuk Budapestre vezetett. A főváros megtekintése után a táborozók indultak is tovább az esemény fő helyszínére, Balatonlellére.

A szerencsére bízták a csapatok elosztását, hiszen húzás alapján osztották el a diákokat az így kialakított vegyes nemzetiségű csapatokba. A versengés a csapatok között megkezdődött, melynek során az angol nyelv használata is elengedhetetlen volt a csoportfeladatoknál.

Egy játékos kvízzel kezdődött, melynek célja az volt, hogy jobban megismerjék a csapatok egymás kultúráját, illetve szokásait. Majd debütáltak a különböző sport, és tehetségi versenyek is. Legjobban a hangulatot mégis az Eurovíziós verseny, illetve a tiktok - videó elkészítése pezsdítette fel. De az éjszakai számháború is mókás volt. A rendezvény ideje alatt többször is alkalmuk nyílt megmártózni a Balaton vizében, sőt még bobozni is eljutottak.

Esténként pedig a csapatok ismeretterjesztésképpen prezentációkat vetítettek, minden nemzet a saját országát, települését, illetve iskoláját mutatta be.

A prezentációk sorát véletlenül, húzás alapján döntötték el. Nem meglepő módon a Vámbérysek csapatát dobták a mély vízbe, hiszen egyből az első dátumot húzták ki az iskola diákjai. A kis ismertető prezentációra nagy előkészületet fordítottak, ügyelve arra is, hogy kultúránkba nagyobb betekintést nyerhessenek a többiek. Ebben Janics Tamás játszott nagyobb szerepet, aki csallóközi ismert táncokra tanította meg a közönséget. Láthatóan ügyesen elsajátították a mozdulatokat, és élvezték ezt az interaktív műsort. Majd a csapatok részére szétosztásra került pár, általunk, csallóköziek által jól ismert termék. Megkóstolhatták a Horalky nevű édességet, majd a kedvenc Kofolát is, amely nagy sikert aratott a táborozók körében.

 Az este befejezéseként a városháza által nyújtott ajándékokat és társasjátékokat osztotta szét a kis csapat, amelyek szintén népszerűségnek örvendtek, a csapatok nagyszerűen szórakoztak kipróbálásukkal.

Egy izgalmakkal teli hét után a legtöbben könnyezve búcsúztak egymástól, hiszen sok új barátság kötődött, megígérve egymásnak, továbbra is tartják majd a kapcsolatot.

Minden bizonnyal minden résztvevő számára örök emlék marad ez a jól sikerült találkozó. Biztos, még sokáig emlegetni fogják az itt átélt élményeket.

Balogh Csenge és Csicsai Regina

Ezt már olvasta?

Cookies