
„Sőt még a hétfői napon is elgondolkodunk (június 29.)”
– tette hozzá. Drucker a pénzügyminiszterrel fog beszélni ezeknek a döntéseknek az anyagi vonzatairól, melyek összességében több mint 20 millió eurót tesznek ki.
Pavel Ondek, az Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a TASR-nek azt mondta, több lehetőség is van május 8-ával kapcsolatban, az egyik az igazgatói szabadnap.
A szakszervezeteknek azt javasoljuk, hogy május 8-cal és szeptember 15-tel kapcsolatban írjanak alá kiegészítést a kollektív szerződéshez, hogy ez a két nap szabadnap. Erre a napra azonban teljes fizetéskiegészítést, bérpótlékot kapnának, és nem kellene szabadságok kivenni”
– magyarázta Ondek.
A további lehetőség, ha az igazgató szabadnapot hirdet, hogy ezt a munkaadóval való megállapodás alapján teszi, az oktatási törvényből kiindulva. Ha pedig május 8-án rendes munkanap lesz az iskolában, akkor minden alkalmazottnak jár az ünnepi bérpótlék.
Sok iskola még nem döntött arról, hogyan járjon el május 8-ával kapcsolatban.
Ondek szerint ráadásul az ünnepi bérpótlék kifizetésére nem kapnak pénzt, a normatív támogatásból és a 2026-os éves költségvetésből kell megoldani.
A kormány a konszolidációs intézkedések keretében eltörölte a május 8-i munkaszüneti napot, de továbbra is államünnep maradt.
ma7.sk/TASR
Ezt már olvasta?
Milyen lesz a jövő óvodája, iskolája? A Katedra XXXIII. évfolyama vízióalkotással zárul
A Katedra folyóirat legutóbbi lapszámában a jövő oktatási...
Barátság téri Óvoda – Beíratás a 2026/2027-os nevelési évre
Májusban indulnak az önkormányzati óvodákban a beíratások...