Back to top

A hús és húskészítmények legalább 25–30 százalékkal drágulnak

Publikálva: 2022, március 16 - 21:48
Ismét a hús és húskészítmények jelentős drágulására számíthatunk. A sertéshús és a húsipari termékek árának emelkedése annak tudható be, hogy a gyártók áremeléssel ellensúlyozzák növekvő termelési költségeiket, közölte a Húsfeldolgozók Szlovákiai Szövetsége.
A hús és húskészítmények legalább 25–30 százalékkal drágulnak

„A disznóhús mint alapanyag, valamint az energia és az üzemanyag árának emelkedése miatt a húsfeldolgozók kénytelenek emelni értékesítési áraikat. Ezért számításaink szerint a hús és a húskészítmények drágulása már március második felében megnyilvánul azok árának 25–30 százalékos emelkedésében.

Ugyancsak feltételezzük, hogy ez az ár még nem lesz végleges“ – közölte a Húsfeldolgozók Szlovákiai Szövetsége ügyvezető igazgatója, Eva Forrai.

Az ágazat egyben reagál arra, hogy a németországi börzén ugrásszerűen emelkedik a vágósertés kikiáltási ára, a hatodik héten jegyzett kilogrammonkénti 1,20 euróval szemben a tizedik héten már 1,75 euróba került a sertéshús kilogrammja, négy hét alatt 45,83 százalékos emelkedést jegyeztek.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)

Ezt már olvasta?

Cookies