
Alföldi Rozália, a klub vezetője üdvözölte a hölgyeket és a városi hivatalból érkező vendégeket Hájos Zoltán polgármester vezetésével, majd a Művészeti Alapiskola diákjai szórakoztatták műsorukkal a szépkorúakat.
Ezt követően a polgármester beszédében mondott köszönetet a hölgyeknek azért az áldozatos munkáért, amit nap mint nap tesznek férjeikért, gyermekeikért, unokáikért és dédunokáikért. Kitért a nők egyenjogúságáért folytatott harc történelmére és arra is, milyen fontos megünnepelni a nőnapot, de minden egyes napon figyelmet fordítani a gyengébbik nemre, amely ugyan lehet, hogy sportteljesítményében nem ér fel a férfiakhoz, de a napi feladatok ellátása során bizonyítja erejét, kitartását. Kitért arra is, hogy a hölgyek a napi munka után a családban is pótolhatatlan feladatokat látnak el és biztosítják annak működését, s ilyen módon társadalmunk működését.
Hájos Zoltán és a hivatal munkatársai ezután egy-egy szál virággal és egy kis ajándékkal köszöntötték a klub nőtagjait, majd miután a szépkorúak megerősítették a vezetői szerepben Alföldi Rozáliát, aki Lepi Máriát váltotta a tisztségben, miután utóbbi 22 év munka után már csak tagként szeretett volna szerepet vállalni, a városi hivatal egy csokorral köszönte meg mindkettőjüknek a munkájukat.
Ezt már olvasta?
Holokauszt-emlékezés előadások indultak ma
Január 27-e a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja: 1945-ben...
10 év mögöttünk – és még mennyi minden előttünk!
Egy évtized alatt megtanulja az ember, hogy a város nem...
