![A hölgyek ünnepét ülték Sikabonyban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/m%C3%A1r/9/sikabony-nonap_039-kell-4_0.jpg?itok=muLffzLo)
Fodor Mihály üdvözölte a hölgyeket, és örömét fejezte ki, hogy most is sokan fogadták el a társulás meghívását.
Simon Ferenc, a Sikabony Polgári Társulás elnöke köszöntőjében kiemelte a nők életünkben betöltött fontos szerepét, egyben köszönetet mondott mindazért a kedvességért, türelemért, megértésért és támogatásért, amit a nők nyújtanak nekünk. Köszöntő beszédében azt kívánta, hogy a férfiak ne csak ezen a napon figyeljenek a hölgyekre, mert: „Szükségünk van önökre, és reméljük, még több megbecsülést és szeretet tudunk adni, amire pedig önöknek van szükségük” - mondta el a társulás elnöke.
Puha György az önkormányzat nevében köszöntötte a megjelenteket. „A nőknek köszönhetjük az életünket, akiknek a munkája gyakran láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen” - mondta a városi képviselő. Külön megköszönte a polgári társulás ezirányú tevékenységét, hiszen már nyolcadik alkalommal tudnak így, közösen ünnepelni. A vendégeknek jó egészséget kívánt, a kultúrműsorhoz pedig jó szórakozást.
A programot Póda László és lánya, Katalin Eszter nyitották, a közösen előadott három ismert zeneszám hatalmas sikert aratott a vendégek körében.
Tánccal folytatódott a program, a Dunaág Néptáncműhely korábbi táncosai - akik jelenleg a Generáció és a Csallóközi Néptáncegyüttes tagjai - mutatták meg tudásuk legjavát - a közönség örömére.
A Sikabonyban már korábban is fellépő Kosár Szabolcs színes világslágerekkel zárta az ünnepi műsort, melyet szintén nagy tapssal jutalmazott a vendégsereg.
A színes kultúrműsort pohárköszöntő követte, a nemzetközi nőnap alkalmából, a hölgyek egészségére ürítették poharukat a jelenlévők.
A köszöntők és a kultúrműsor után megvendégelték az ünnepelteket, majd beszélgetéssel zárult a sikabonyi nőnapi rendezvény.
Tekintsék meg az ünnepségen készült felvételeinket.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
![Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/17/2025-01-17-dunaszerdahely-img_8387-4001.jpg?itok=6bKhxmjm)
Érdekességek Dunaszerdahely lakosság-nyilvántartásából
A minap írtunk a dunaszerdahelyi kórházban tavaly...