Virágvasárnap Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatja be a Jézus jeruzsálemi bevonulását idéző misét korlátozott számú résztvevővel.
Elmarad a Szent Péter tér közepén ilyenkor szokásos körmenet, ahogyan már tavaly, a járvány első hullámában sem tartották meg. Hívők hiányában nem érkeznek a Vatikánba a virágvasárnap használt fonott pálmalevelek sem, amelyeket a hagyomány szerint a liguriai San Remo város adományoz. Az olaszországi templomokban virágvasárnap osztott olajfa ágakat a járványintézkedések értelmében előre becsomagolva lehet csak a hívőknek adni.
Vatikán Állam területe a körülötte elterülő Róma városával idén is a gyakorlatilag lezárt – vörös – zónába tartozik, ezért a húsvéti szertartásokat hívők nélkül tartják meg az egymás utáni második évben.
A rómaiak a lakóhelyükhöz legközelebbi templomba mehetnek el engedély nélkül. Naponta több misét mutatnak be, hogy a távolságtartás miatt mindenki részt tudjon venni a szertartásokon.
Nagycsütörtökön Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatja be az olaj- vagy más nevén krizmaszentelő misét. Ahogyan már tavaly is történt, nagycsütörtök délután elmarad a lábmosás szertartása, amelyet Ferenc pápa korábban börtönökben, betegotthonokban, bevándorlótáborokban tartott.
Nagypénteken este Ferenc pápa a keresztutat a Colosseum helyett a Szent Péter téren vezeti. Tavaly a stációk között a keresztet egy padovai börtön rabjai vitték a teljesen üres, mécsesekkel megvilágított téren.
Az idén a meditációkat nem teológusok írták, hanem az umbriai Foligno város cserkészcsapatának 8 és 19 év közötti fiataljai, akik a krisztusi passiót kísérő szövegben a Covid-19 betegség okozta magányról, szolidaritásról, diszkriminációról elmélkednek.
A Vatikán előzetes ismertetője szerint a szövegekben a fiatal szerzők kortársaikról írtak, akik “szüleiket látják vitatkozni, másoknak nincsen ereje nehézségbe jutott barátaiknak segíteni, van, aki rossz iskolai eredménye miatt érez kudarcot, más édesanyja nyugtató ölelésében talál bátorságra, más megtapasztalja a járvány teremtette magányt, és van, aki egy idegen arcban fedezi fel Jézus tekintetét”. A meditációkat tartalmazó könyvet nevelőcsaládokban élő gyerekek rajzai díszítik.
Szombat este Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában vezeti a vigíliát, amely a szokásos este kilenc óra helyett fél nyolckor kezdődik. Húsvétvasárnap délelőtt az egyházfő a bazilikában mutatja be az ünnepi misét. Délben interneten keresztül mondja el húsvéti üzenetét, és adja urbi et orbi áldását. Húsvéthétfőn délben szintén interneten mondja el beszédét.
MTI/Felvidék.ma