Back to top

Hivatalosan is elindult a nyári idény a Thermalparkban

Publikálva: 2022, június 24 - 17:00
Hivatalos nyárnyitóját tartotta ma a Thermalpark, amelynek keretében átadták a közelmúlt egyik fejlesztését, a hotel előtti megújult parkolót és sétányt.
Hivatalosan is elindult a nyári idény a Thermalparkban

Hájos Zoltán, városunk polgármestere köszöntötte a megjelent vendégeket, majd örömmel mondta el, a Thermalpark 10 éve elindult megújulásának köszönhetően mára jelentősen megváltozott a fürdő külleme. Hozzátette, hogy szerencsére nemcsak a küllem változott, hanem a szolgáltatások minősége és a nyaraló közönséghez való hozzáállás is sokat fejlődött, aminek köszönhetően egyre több a visszatérő törzsvendég. Nem utolsó sorban az akkor még veszteséges termálfürdő - a koronavírus okozta gondok ellenére is - mára nyereséget termel, melyet a város közhasznú tevékenységeire lehet fordítani.

Somogyi Gábor, a Thermalpark igazgatója megköszönte kollégáinak a járványidőszak alatti hozzáállásukat, mint mondta: a csapat kitűnőre vizsgázott. Kiemelte, az elmúlt két évben a nehézségek ellenére előre tekintettek, a kétségbeesés helyett előre léptek, ennek köszönhető a Thermalpark és a hotel bejárata előtti parkoló megújulása. Ez a parkoló azért is fontos az igazgató szerint, mert első benyomásként pozitívan hat a hotelba és a fürdőbe érkező látogatókra. Természetesen a megújulást, a fejlesztéseket tovább is folytatják, folyamatosan tesznek azért, hogy még szebb legyen mind a fürdő, mind pedig a környéke.

Reményét fejezte ki, hogy az idei nyár a régieket idézi majd, és minél több visszatérő látogatót fogadhatnak a Thermalparkban.

Köszöntője végén a város lakóit is invitálta a július 8-án a tóparton megrendezendő LGT revival koncertre, majd retro diszkóra, mellyel a fürdő és a kemping vendégei mellett Dunaszerdahely lakosainak is kedveskedni szeretnének.

Szöveg és kép: -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies