Back to top

Hétvégi munkáért járó bérpótlékot vezetnek be

Publikálva: 2018, február 16 - 06:34
Jóváhagyta a törvényhozás a Munkatörvénykönyv azon módosítását, amely szerint májustól a hétvégén végzett munka után járó bérpótlékot vezetnek be Szlovákiában, és megemelik az éjszakai, illetve az ünnepnapokon végzett munka után járó pótlékokat is.

A most jóváhagyott módosítás lényegi elemei először tavaly szeptemberben jelentek meg - a szlovák kormány nyári koalíciós válságát lezáró - kiegészített koalíciós szerződésben. A megújult szabályozást szerdán nagy többséggel szavazta meg a szlovák parlament, a módosítás ellen az ellenzéki pártok közül csak a liberálisok, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselői voksoltak. A hétvégi bérpótlék összegét a mindenkori minimál órabérből számolják majd ki, és két lépcsőben vezetik be: az idén májustól a szombati pótlék 25, a vasárnapi 50 százalék lesz, a jövő év májusától pedig 50 illetve 100 százalékra emelkedik.

A Munkatörvénykönyv módosítása több, jelenleg is meglévő bérpótlék emeléséről is rendelkezik. Az éjszakai munkavégzés után járó pótlék az eddigi 20 százalékról idén májustól 30, jövő májustól pedig 40 százalékra nő, ami ugyanakkor némileg alacsonyabb mértékű az eredeti elképzelésben szereplő 50 százaléknál. Ennek összegét is a mindenkori minimál órabérből számolják ki, akárcsak a veszélyes munkakörben végzett munka után járó pótlékét, amely az idén májusban 35, jövő májusban pedig 50 százalékra emelkedik. Ugyancsak emelkedik az ünnepnapi pótlék, amely az eddigi 50 helyett 100 százalékos lesz, s kiszámításának alapjául a mindenkori átlag órabért veszik majd alapul.

A Munkatörvénykönyvben végrehajtott változtatások közül szakértők az éjszakai munka után járó bérpótlék emelését tartják a legnagyobb kihatású változtatásnak. Ennek oka, hogy Szlovákiában jelenleg az alkalmazottak 16 százaléka - mintegy 250 ezer férfi és 140 ezer nő - végez rendszeresen éjszakai munkát, ez pedig a legmagasabb arány az Európai Unió (EU) tagállamai közül. Ez leginkább annak a következménye, hogy az országban viszonylag sok, nonstop gyártás mellett működő üzem, nem utolsósorban autógyár van.

Forrás: MTI
 

Ezt már olvasta?

Cookies