
A mintavétel ára 65 euró, az eredményt két napon belül megkapja az igénylő, melyet három nyelven – angolul, németül és magyarul is kiállítanak – áll a komáromi kórház közleményében.
Martina Pavliková, a kórház szóvivője szerint a magánúton történő mintavétel azon személyek részére érhető el, akiknek nincs ajánlásuk az orvostól, tehát azoknak, akik nem felelnek meg a szlovák tiszti főorvos által felállított kritériumoknak. Mint közleményükben írják, a tesztelésre lehetőség nyílik szinte az összes, általuk működtetett kórházban, így a pozsonyi AGEL Clinic intézményében, valamint a komáromi, a lévai, az aranyosmaróti, a nyitrabányai, a báni, a zólyomi, a lőcsei, a korompai, és a kassai (sacai városrész) kórházakban.
Mint írják, a vírusteszt megrendelése nagyon egyszerű. „A páciens elektronikusan időpontot foglal az erre létrehozott oldal igénybevételével, majd kiválasztja a számára megfelelő helyszínt és időpontot, majd online ki is fizeti a vizsgálat árát. Ezt követően a választott napon és időben megjelenik a szűrés helyszínén, ahol mintát vesznek tőle, majd a központi laboratóriumukba küldik a levett törletet PCR vizsgálatra – magyarázza Elena Gaboňová, az AGEL SK csoport laboratóriumi részlegének vezetője.
A vizsgálat ára 65 euró, mely ár magába foglalja a minta gyűjtésével, szállításával és a laboratóriumi vizsgálattal járó költségeket.
„A COVID-19 vizsgálatát a vírus genetikai anyagának elemzésével végezzük RT-PCR metódussal (polimeráz láncreakció), azaz a vírusos ribonukleinsav (RNS) jelenlétét mutatjuk ki. A fenti vizsgálathoz orron és garaton át történik a mintavétel, az erre használt steril pálcák elsőként a transzportfolyadékba, majd szobahőmérsékleten tárolva laboratóriumba kerülnek. A vizsgálat eredményét a minta laboratóriumi kézbesítésétől számított 48 órán belül kézhez kapja a páciens, akit titkosított e-mailben értesítünk a vizsgálat eredményéről. Ehhez a jelszót sms-ben küldjük. Az eredményeket angol, magyar és német nyelven is közöljük” – mondta Elena Gaboňová. Pozitív eredmény esetén a beteggel az illetékes regionális közegészségügyi hivatal is felveszi a kapcsolatot.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a mintavétel előtt 8-12 órával tilos enni, inni és fogat mosni, rágógumizni, orr- és toroksprayt használni, vagy dohányozni (elektronikus cigarettára is vonatkozik), mivel ezektől a kórokozó felhígulhat, ezért nehezebben kimutatható.
A tesztelés kezdete óta, 2020. április 6-ától az AGELLAB zólyomi központi laboratóriumában közel 2500 mintát teszteltek eddig.
Felvidék. ma
Ezt már olvasta?
Az etorobotika érdekességeiről szólt az MCC idei első előadása
Hogyan készülhet az ember számára elfogadhatóbb robot?...
