Back to top

A héten a válogatottaké a főszerep

Publikálva: 2022, március 6 - 09:06
A HC DAC Dunaszerdahely több korosztályából is képviselteti magát válogatott csapatokban.
A héten a válogatottaké a főszerep

A sárga-kék klubból négy játékos kapott meghívást az EB-selejtező mérkőzésekre készülő női csapatba. Az ifjúsági csapatban kettő, a junioroknál pedig három játékos képviseli Dunaszerdahelyt.

Február 27. és március 6. között tart a női válogatott összetartása. Ez idő alatt EB selejtező mérkőzésekre készül a csapat. Az első fordulóra Portugáliában került sor, ahol három gólos vereséget szenvedett Szlovákia. A visszavágó Tapolcsányban kerül megrendezésre ma délután 15 órai kezdettel, ahol revansot vehet a szlovák alakulat. A mérkőzést a SportTV élőben közvetíti. A dunaszerdahelyi klubból Erika Rajnohová, Bízik Réka, Oguntoye Viktória és Kristína Pastorková kapott meghívót. Utóbbi két játékos még az összetartás elején könnyebb sérülés miatt hazatért.

A héten válogatott összetartáson vesznek részt az utánpótlás játékosok is. A HC DAC öt játékosa kapott meghívót a korosztályos válogatott összetartásokra. A dunaszerdahelyieket az ifjúsági csapatban (2005 és fiatalabb) Beke Kitti Laura és Sidó Linda képviseli, a juniorok csapatában (2002 és fiatalabb) pedig Pénzes Mónika, Kucsera Rebeka és Hornyák Panna. Mindkét csapat Puhó városában edzőtáborozik. Mindkét korcsoport válogatottja élén edzőváltás történt, így a héten a lányok megismerése, felmérése a cél. Több fázisban edzenek, mérkőzésük nem lesz. Az ifjúsági válogatott a nyáron Besztercebányán megrendezésre kerülő EYOF-ra (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) készül; a junior válogatott pedig a júniusi világbajnokságra.

hcdac.sk
foto: Facebook / hcdacofficial

Ezt már olvasta?

Cookies