Back to top

Heger: Még nincs vége a járványnak, érthető szabályokra lenne szükség

Publikálva: 2021, június 15 - 09:27
Egyszerű, világos és könnyen megjegyezhető járványügyi intézkedésekre lenne szükség – jelentette ki Eduard Heger (OĽANO) kormányfő, egyúttal figyelmeztetett, hogy a pandémia még nem ért véget. „Akkor fogjuk legyőzni, amikor az egész világon eltűnik a vírus” – mondta a kormányfő.
Heger: Még nincs vége a járványnak, érthető szabályokra lenne szükség

„Elejétől fogva azt mondom, könnyen megjegyezhető, áttekinthető szabályokra lenne szükség. Mindenképpen egyszerűsíteni kellene őket, én ezt támogatom” - jelentette ki a Covid-automata kapcsán. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy továbbra is szükség van a reszpirátor, illetve a maszk helyes viselésére, a Covid-automatával összefüggésben pedig felhívta a figyelmet a telefonos applikációra, melynek segítségével egyszerűen kikereshetők az érvényben levő előírások.

Az oltás lassú ütemével kapcsolatban azt mondta, Szlovákia „valahol a középmezőnyben tanyázik”, és a további vakcinaszállítmányoktól is függ, hogyan alakul a helyzet, de ebben a hónapban rendben megérkeztek az oltóanyagok. Az oltási kampánnyal kapcsolatban elmondta, Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügyi miniszter további lépéseket tervez. Az anyagi ösztönzéssel kapcsolatban közölte: meg kell vizsgálni az egyes javaslatokat. „Tudom, hogy több verziót is kidolgozott az egészségügyi tárca, a minisztert kell kérdezni erről” – tette hozzá Heger.

Az utazási szemafor kapcsán azt mondta, az embereket meg kell védeni attól is, hogy a vírus új variánsai külföldről bekerüljenek az országba, és helyeselte, hogy nem születtek ezen a területen elhamarkodott döntések, hanem szakmai eszmecsere folyik. A Covid-automata lehetséges módosításaival összefüggésben szerinte az egyes minisztériumok illetékesek.

ma7 | TASR

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies