![Nagy Gyula felvétele Heger: Jelenleg világszerte kevés az oltóanyag](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2021/m%C3%A1r/25/ngy_8921_0.jpg?itok=Em7UEEPV)
Heger elmondta, nagy nyomás nehezedik a vakcinagyártókra.
Senki sem örül ennek a helyzetnek, hiszen a vakcina a leghatékonyabb fegyver a járvány ellen"
– mondta Heger.
A miniszter hangsúlyozta, a veszélyhelyzet feloldásával a kijárási korlátozást is el kellene törölni, ami nagyobb mozgáshoz vezetne, ezzel viszont megint jobban kezdene terjedni a járvány. Heger szerint nem lenne alkotmányellenes a rendkívüli helyzetet 40 nappal meghosszabbítani.
Az istentiszteletek, misék betiltásával kapcsolatban Heger megjegyezte, sajnálja, hogy a hívők korlátozva vannak. „Jelenleg azonban az élet és az egészség védelmének az első”
– tette hozzá.
Heger csütörtökön (március 25.) találkozik a szakértőkkel, a közelgő húsvéti ünnepekről is beszélni fognak. Egyelőre abban állapodtak meg, hogy az ünnep idejére sem módosítják az intézkedéseket.
Nincs értelme változtatni, csak összezavarnánk az embereket. Nem szeretnénk, ha a lakosok nem tudnának eligazodni a rendelkezések között. A jelenlegi intézkedések stabilak, hatékonyak, és ha az emberek betartják őket, egyértelműen eredményesek"
– zárta bejelentését.
tasr / ma7
Ezt már olvasta?
![Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/4/20250202_1324021.jpg?itok=Hup_9KK5)
Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés
Soron kívüli ülést tartott ma a város képviselő-testület....