Back to top

HC DAC: hazai pályán indul a bajnoki rajt

Publikálva: 2021, szeptember 2 - 19:16
Szeptember 4-én, szombaton 18 órakor kezdi meg a HC DAC Dunaszerdahely menetelését a 2021/22-es MOL extraligában. A járványügyi szabályozások azt is lehetővé teszik, hogy szurkolók előtt induljon a szezon.
HC DAC: hazai pályán indul a bajnoki rajt

Hazai pályán fogadják Debre Viktorék a ligaújonc Hazená Kynzvart együttesét a szezon első mérkőzésén szeptember 4-én, szombaton 18 órakor. Az ellenfél nem ismeretlen a csallóközi sárga-kékek számára, hiszen a felkészülés során remek mérkőzést játszott egymás ellen a két csapat.

A találkozót nyitott kapuk előtt szervezheti meg a klub – szeretettel várjuk szurkolóinkat az alábbi beléptetési feltételek betartása mellett:

  • Kapunyitás 17 órakor
  • A mérkőzésen az orrot és szájat eltakaró arcmaszk használata kötelező!
  • Belépéskor regisztráció szükséges, ezért kérjük, időben érkezzenek!
  • Teszt nélkül léphet be, aki:
    • kétszer oltott, és a második oltás óta eltelt két hét
    • 180 napnál nem régebben átesett a koronavírus fertőzésen
  • A nem vagy egyszer oltott érdeklődőknek 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszt vagy 24 órás negatív antigén teszt szükséges.

A mérkőzés napján, szombaton a dunaszerdahelyi kórházban végeznek tesztelést 8-12 óra közötti időtartamban, ahová előzetes regisztráció szükséges a koronagov.sk portálon.

Felhívják a szurkolók figyelmét, hogy a sportcsarnok befogadóképességének 75%-ig vehetnek részt nézők – a belépési létszám tehát korlátozott.

A belépőjegyek ára: 5 euró. 

„Legyünk a lehető legtöbben, találkozzunk a csapat első mérkőzésén! Hajrá HC DAC, hajrá Dunaszerdahely!” – írja a klub.

(hcdac.sk)

Ezt már olvasta?

Cookies