Back to top

HC DAC: Ezúttal nem jött össze a kupagyőzelem

Publikálva: 2023, március 31 - 07:18
Csütörtökön lépett pályára a Szlovák Kupa döntőjében a majdnem 500 km-re lévő Tőketerebesen a Nagymihály ellen a HC DAC Dunaszerdahely.
HC DAC: Ezúttal nem jött össze a kupagyőzelem

A szoros mérkőzésen végig a csallóközi csapat szaladt az eredmény után. Sajnos a találkozó végére sem sikerült átvenni a vezetést, így ezüstéremmel térhettek haza Debre Viktorék.

„Mindkét csapat nagy irammal kezdte a mérkőzést. A gólgyártást ellenfelünk kezdte meg. Annak ellenére, hogy a védekezésünk viszonylag jól működött, mi rohantunk az eredmény után. Ki tudtunk ugyan egyenlíteni, de nem tudtuk átvenni a vezetést az első félidőben, de szerencsére kettőnél több nem volt köztünk. A második játékrészben is sajnos végig hátrányban meneteltünk, rengeteg hibát vétettünk támadásban. A lefújás előtt tizenöt perccel meg tudott lépni ellenfelünk öt góllal. Innen még felzárkóztunk, de a vezetést nem sikerült átvennünk. Ilyen sok hibával nem lehet kupát nyerni.

Hálásan köszönjük a nagyon lelkes maroknyi szurkolónak a buzdítást, akik ezt a hatalmas távolságot megtették a csapatért, emiatt pláne sajnálom, hogy nem tudtuk mindezt egy szép győzelemmel meghálálni”

– nyilatkozta Debre Viktor.

Szlovák Kupa döntő
2023. március 30. csütörtök, 19:00, Tőketerebes
HC DAC Dunaszerdahely - Iuventa Michalovce (Nagymihály): 23-25 (8-10)

Facebook / HC DAC

Ezt már olvasta?

Cookies