Back to top

A HC DAC B csapata itthon tartotta a pontokat

Publikálva: 2020, szeptember 28 - 11:16
A HC DAC Dunaszerdahely női B és ifjúsági csapatai saját bajnokságuk 5. fordulóján vettek részt szeptember 26-án. A női B csapat hazai pályán fogadta Nagytapolcsányt és küzdelmes véghajrában itthon tartotta a pontokat. Az ifisták Nagybiccsére utaztak, az idősebbek nyertek, a fiatalabbaknak azonban ezúttal nem sikerült a bravúr.
A HC DAC B csapata itthon tartotta a pontokat

Női B: „Szombat délelőtt izgalmas mérkőzést játszottunk. Az eddig veretlen Nagytapolcsány csapatát fogadtuk. Tudtuk, hogy az ellenfélnek van egy nagyon gólerős játékosa, a védekezésünkben rá összpontosítottunk. Voltak nagyon jó időszakai a találkozónak, amikor öt góllal is megléptünk, de sajnos hibákat is vétettünk bőven, aminek köszönhetően felzárkózott az ellenfél. A végén nagyot küzdöttünk, és itthon tartottuk a pontokat – nyilatkozta Prikler Silvia.”

U19: „Örülök, hogy sikerült nyernünk, igazi csapatként harcoltunk, ami meglátszott a lányok teljesítményén is. Voltak ugyan hullámvölgyeink, de szerencsére a mérkőzés hajrájába előnnyel mentünk, és sikerült elhozni a pontokat – tájékozatott Prikler Silvia.”

U17: „Szoros mérkőzésen sajnos alul maradtunk, annak ellenére is, hogy a félidőben nálunk volt az előny. Sok technikai hibát vétettünk, és az ellenfél kapusa nagyon jól olvasta lövéseinket – mondta Brunczvik Tünde.”

Eredmények:
2020. szeptember 26.
Női B
női 1. liga 5. forduló
HC DAC Dunaszerdahely – Nagytapolcsány (SKP Topolcany): 30-29 (17-15)
U19
1. liga 5. forduló
Nagybiccse (MHK Bytca) – HC DAC Dunaszerdahely: 29-33 (14-17)
U17
1. liga 5. forduló
Nagybiccse (MHK Bytca) – HC DAC Dunaszerdahely: 29-27 (13-14)

hcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies