Back to top

Hazaérkeztek a Pingvinek

Publikálva: 2016, április 8 - 19:46
Ma délután a városi hivatalban fogadta a Gibraltári-szorost átúszó csapat tagjait Dunaszerdahely vezetése.

Hájos Zoltán polgármester, Horváth Zoltán alpolgármester és Molnár Tímea, a Közoktatási, szociális, sport és kulturális főosztály vezetője köszöntötte a Dunaszerdahelyi Pingvinek nyolcfős csapatát, akik közül négyen: Magda Okurková, Nyáry Richárd, Pék Endre és Pék Dezső teljesítette az embertpróbáló távot, s mindannyian a korábbi cseh-, illetve szlovák rekordnál jobb időt úsztak.

Hideghéty Tibor beszámolt az élményekről: az úszókat közvetlen közelről kísérték a rekordkísérlet sorána delfinek, Dezsőnek féltávtól a hányással is meg kellett küzdenie, de nem adta fel és ő is célba ért. Emellett pedig rengeteg kellemes pillanattal gazdagodtak, nagy médiaérdeklődés övezte eredményüket, a spanyol, cseh és a hazai szlovák sajtó is felfigyelt a teljesítményükre, s már most tervezik a jövő évi küldetést, ami ismét érdekesnek ígérkezik.

A csapat tagjai emléklapot vehettek át a városvezetőktől, akik megköszönték nekik Dunaszerdahely kiváló képviseletét, a sportolók pedig átadták nekik a város zászlaját, amelyet az afrikai partokra is elvittek.

Az úszók csupán délelőtt szálltak le Pozsonyban, de már holnap a cseh kupa újabb versenyén vesznek részt, ahol a csapat, Magda és Richárd is bajnoki címnek örülhet.

A pingvinek élményeiről jövő héten hosszabban is olvashatnak.

Ezt már olvasta?

Cookies