„Koncentráltan és fegyelmezetten kezdtük a mérkőzést, nem ijedtünk meg. Az első félidőben annak ellenére, hogy sokáig mi mentünk az eredmény után, nem engedtük, hogy meglépjen az ellenfél. Védekezésünk egész jól működött, a kapunkban is stabilan kezdtünk. Nem mondhatom, hogy gólzáporosan kezdődött a találkozó, a félidő utolsó perceiben azonban sikerült egyenlítenünk, és egy remek hajrát produkálva mi fordultunk előnnyel. A második játékrészben az öltözőben maradtunk. Akartunk, de semmi nem jött össze. Sorra kimaradtak helyzeteink, és több hétméterest is vétettünk. Védekezésben sem koncentráltunk eléggé.
Hét perc alatt le is faragta a hazai csapat három gólos hátrányát, és onnan már ők diktáltak. Húsz perc alatt három gólt lőttünk, ez azért elég kevés, valljuk be. Támadásban nem volt, aki vállalkozzon, és a kialakított helyzeteinket sem tudtuk értékesíteni.
Az ellenfél rendre kihasználta azt, amit hibáinkkal felkínáltunk számukra. A mérkőzés véghajrájában megindult a gólgyártás, de már csak arra volt elegendő, hogy a nagy különbséget megakadályozzuk. Ezen a meccsen nem az ellenfél volt erősebb, hanem a mérkőzés második felében mi voltunk sajnos gyengébbek. Készülünk a visszavágóra, és igyekszünk legjobb arcunkat mutatni szerdán.” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.
MOL extraliga döntő 1. mérkőzés
2022. május 15. vasárnap 17:30
Sportcsarnok, Nagymihály
Iuventa Michalovce (Nagymihály) - HC DAC Dunaszerdahely: 23-20 (10-13)
Mérkőzés jegyzőkönyve ITT megtekinthető.
hcdac.sk
Ezt már olvasta?
Magabiztos játékkal arattak hazai győzelmet a lányok
A MOL Liga 15. fordulójában az éllovas HC DAC...
Világversenyen képviselték Dunaszerdahelyt a TopRunDS úszói
A Téli Úszók Nemzetközi Szövetsége 2025. január 13-19....