Az elmúlt években egy-egy labdarúgótorna jelezte a kapcsolatot. Ebben a tanévben a Határtalanul 2016 Sportbarátság című pályázat keretében decemberben 4 napig ismerkedhettek a fiatalok iskolástársaikkal, Dunaszerdahellyel, Pozsonnyal, Bőssel. Sok szép emléket gyűjtöttek, a legemlékezetesebb a DAC mérkőzése és a Nélküled című dal éneklése volt 3300 néző kíséretében.
A viszontlátogatásra március 7-10 között került sor. Az iskola diákjai ezen a délelőttön, a természettudományos napon vettek részt, előadásokat hallgattak, és különféle feladatokat oldottak meg. Ebbe csatlakoztak a fiatalok. A találkozás emlékére fákat ültettek a veszprémi és dunaszerdahelyi fiatalok. Este az Arénában kézilabda bajnoki mérkőzést tekintettek meg, ahol a helyiek négy diákja is játszott.
A látogatás során, a pályán is találkoztak. Szerdán az utánpótlás centrumban futsall tornán vettek részt ahol pápai, dunaszerdahelyi és helyi csapatok játszottak. Ezt az eseményt megtisztelte részvételével Sándor Mátyás igazgató úr is. Délután a felnőtt csapat edzését tekintették meg. A házigazda diákokkal séta közben ismerkedtek Veszprémmel.
Csütörtökön nagypályás labdarugó mérkőzésen találkoztak újra a pályán. Tihany és Balatonfüred szépsége, az ébredező Balaton szép élményekkel gazdagította napjaikat. Pénteken a kézilabda klub erőnléti edzője tartott számukra foglalkozást. A búcsúkor már a következő programról beszéltek a szervezők.
Ezt már olvasta?
Kreatív nyelvi nap, avagy a tanulás játékos oldala a vidékfejlesztési szakközépiskolában
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és...
A jövő tanévtől tananyag lesz a mesterséges intelligencia
A 2026/2027-es tanévtől a mesterséges intelligenciáról ...