Back to top

A határok lezárása már szóba sem jön

Publikálva: 2021, szeptember 8 - 07:15
A határokat már biztosan nem fogják lezárni, mint 2020 márciusában. A megoldást a lakosság minél nagyobb arányú átoltottsága jelenti. Ebben egyezett meg a szlovák és a cseh kormányfő, valamint az osztrák kancellár a slavkovi hármak találkozóján, a csehországi lednicei kastélyban.
A határok lezárása már szóba sem jön

Sebastian Kurz osztrák kancellár arra emlékeztetett, hogy meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal, és az oltás jelenti a fegyvert ellene.

Andrej Babiš cseh kormányfő továbbá arról biztosított, hogy semmilyen lockdown nem lesz.

Kurz egyértelműen elutasította a határok lezárását. „Ez komoly gazdasági károkat okoz” – jelentette ki a közös sajtótájékoztatón, ezenkívül az export és az idegenforgalom problémáira emlékeztetett.

„Meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal, a vírus nem fog eltűnni” – így Kurz.

„Ha valaki azt hiszi, hogy az oltás helyett más intézkedésekre van szükség, mint amilyen az iskolák bezárása vagy a határok lezárása, akkor ezeket az intézkedéseket jövőre, és akár három év múlva is be kellene vezetni“ – tette hozzá Kurz.

„A határok lezárása már szóba sem jön” – egészítette ki Heger azt is hozzátéve, hogy az oltás erős fegyver, noha a három ország közül Szlovákiában a legalacsonyabb a beoltottak aránya. A járvány idején a gazdasági visszaesés olyan jelentős volt, hogy ez még egyszer nem ismétlődhet meg.

„Mindhárman azt mondjuk, hogy a megoldást az jelenti, ha meggyőzzük az embereket arról, hogy oltassák be magukat” – mondta Babiš. „Az egyetlen hatékony fegyver a Covid-19 ellen, az oltás” – hangsúlyozták.

A slavkovi hármak csoportja 2015-ben jött létre azzal a céllal, hogy szorosabbra fűzze Szlovákia, Csehország és Ausztria regionális szintű együttműködését.

ma7.sk/TASR

Ezt már olvasta?

Cookies