Back to top

Hat aranyat gyűjtöttek a dunaszerdahelyi sportolók

Publikálva: 2021, július 7 - 12:11
Az elmúlt hétvégén 14. alkalommal rendezte meg a keszegfalvai Seishin Karate Klub a Polgármester Kupa Tameshiwari (töréspróba) elnevezésű nemzetközi karateversenyt Keszegfalván.
Hat aranyat gyűjtöttek a dunaszerdahelyi sportolók

A versenyre idén több mint 60 nevezés érkezett 2 országból.

A regisztráció után a verseny a Lőrincz Gyula Általános Iskola tornatermében kezdődött, ahol több feladatot kellett teljesíteniük a futóverseny rajtja előtt a versenyzőknek. Többek között súllyal kellett távolba dobni, egyensúlyozni svájci labdán, a versenyezőnek rúdon kellett megtartania magát, ugyanakkor volt deszkatörés is ököllel, kézéllel és könyökkel.

A futószám rajtja előtt a versenyt Pataki Dezső polgármester úr nyitotta meg. Megköszönte a versenyzőknek, hogy ilyen szép számban érkeztek, miközben kihangsúlyozta, hogy a gyerekek mennyire jó helyen vannak, jó sportot és közösséget választottak, majd mindenkinek sok sikert kívánt.

Ezután Markovics János, a Seishin Karate Klub vezetője bíztatta a versenyzőket, hogy a nagy meleg ellenére - ami már magában embert próbáló - lépjenek túl saját határaikon, hisz erre tanít a küzdősport és a verseny.

Külön köszöntötték a Seishin Karate Klub edzőjét, Sensei Hupián Krisztinát 2.danos mestert, aki nagyon sokat tett azért, hogy a klub működését fent tudják tartani a koronavírusos időszakban is.

A megnyitón külön kiértékelték még a 2020-as év "Szamuráját", és legharcosabb "Amazonját", ugyanis a szokásos évzáró az előző évben sajnos elmaradt. A hölgyeknél a 11. díj boldog tulajdonosa, a legharcosabb "Amazon", az ekecsi Vígh Lara lett, aki már 11 éve vesz részt edzéseken. Kitartása példamutató, az elmúlt évben rengeteget fejlődött, és a versenyen is első lett. Az év "Szamurája", a 14. díj boldog tulajdonosa a keszegfalvai Markovics Áron lett, akinek kitartása példamutató. Az edzéseket szintén 11 éve látogatja, ráadásul tavaly az összes versenyt, amelyen elindult, aranyéremmel zárta, és ezen versenyen is első lett.

A megnyitó után rajtolt az első futó. A legkisebb gyerekek (5-6 évesek) 2 km-t, a nagyobbak (7-12 évesek) 4 km-t, a serdülő korosztálytól (13 éves kortól) idősebbek 5,5 km-t futottak. A távon belül különböző erőnléti és ügyességi feladatokat kellett megoldani. A töréstechnikában Cserepes Zoltán volt a legjobb 22 deszkával, ugyanakkor dombmászásban is remekelt, sőt az összevont kategóriát is megnyerte a felnőtteknél.

Minden versenyzőnek - a maga szintjén - komoly kihívás volt ez a táv, de mindenkinek sikerült legyőznie saját magát, és túllépni határain - ez a harcművészetek fő célja. Az erőpróba végén a polgármester úr jóvoltából mindenki elfogyaszthatta a jól megérdemelt ebédjét.

A keszegfalvai Seishin Karate Klub növendékei 13 kategóriát nyertek meg a 20-ból, és az összevont kategóriákban is kiválóan teljesítettek.

A dunaszerdahelyi klub versenyzői is remekeltek, összesen 6 arany, és 7 bronzérmet hoztak haza.

A polgármester úr különdíját, a Polgármester Kupát Markovics Áron kapta.

Eredmények (első helyezettek súlycsoportok szerint):

Gyerek - 1. nő

Pósa Gabriella (Seishin Dunaszerdahely) Bognár Boglárka (Rakurai) Bota Sára (Rakurai)

Gyerek - 2. nő

Bognár Luca (Rakurai)

Serdülő Ifjúsági - Nő összevont

Vígh Lara (Seishin Ekecs) Both Gabriella (Seishin Dunaszerdahely)

Előkészítő - Férfi

Hidegh Krisztián (Rakurai)

Gyerek - 0. férfi

Hidegh Flórián (Rakurai) Bogdán Félix (Rakurai)  Jónás Alex (Rakurai)

Gyerek - 1. férfi

Pósa Gabriel (Seishin Dunaszerdahely)

Gyerek - 2. férfi

Molnár Dominik (Seishin Keszegfalva) Tanító Péter (Seishin Ekel) Bíró Bendegúz (Seishin Dunaszerdahely)

Serdülő - férfi

Sárai Csongor (Seishin Keszegfalva), Borbély Barnabás  (Seishin Dunaszerdahely)

Ifjúsági

Markovics Áron (Seishin Keszegfalva)

Junior - férfi összevont

Gányovics Ádám (Seishin Dunaszerdahely)

Felnőtt - férfi

Kagyarják Tamás (Seishin Ekecs) Cserepes Zoltán (Seishin Nemesócsa)

Eredmények összevont kategóriák (első helyezettek súlycsoportok nélkül több mint 5 fő estén):

Gyerek - 1. nő (7fő)

Bogdán Szonja (Rakurai)

Serdülő - ifjúsági nő (5 fő)

Vígh Lara (Seishin Ekecs)

Gyerek - 0. férfi (8 fő)

Jónás Alex (Rakurai)

Gyerek - 2. férfi (12fő)

Molnár Dominik (Seishin Keszegfalva)

Serdülő - férfi (6fő)

Borbély Barnabás  (Seishin Dunaszerdahely)

Felnőtt - férfi (7 fő)

Cserepes Zoltán (Seishin Nemesócsa)

Külön köszönetet illeti a szülőket és a klub edzőit, akiknek a segítsége nélkül nehéz lett volna lebonyolítani a rendezvényt.

Seishin Karate Kulb, Markovics János, -rovin

Fotó: Seishin Karate Klub, Nagy Róbert

Ezt már olvasta?

Cookies