Back to top

Háromnapos lesz a Fröccsfest

Publikálva: 2018, február 10 - 21:55
Szombaton este a Fröccsfesztbál keretén belül jelentették be a szervezők a nyári Fröccsfest fellépőit.

Az ünnepélyes bejelentés a bál egyik sztárfellépőjéhez, Csorba Lócihoz, a Lóci játszik frontemberéhez fűződött. Egyúttal az is kiderült az este, hogy idén először már háromnapos lesz a Fröccsfest, amely július 12-én csütörtökön indul és egészen szombatig, július 14-ig tart a megszokott helyszínen.

Dakó Sándor, a fesztivál főszervezője kérdésünkre elárulta a 0.napon a fesztivál sztárzenekara, a Punnany Massif lép majd a színpadra, majd DJ Metzker Viki szórakoztatja a közönséget, aki nagyon népszerű a fiatalok körében a közösségi oldalakon is. Sőt, még a Punnany Massif előtt az első előadó az idei Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny győztese lesz. A magyarországi nagy fesztiválok szervezőivel való együttműködésnek köszönhetően a felvidéki fesztiválok közül elsőként Dunaszerdahelyen lép majd fel a győztes.

Az első napon, vagyis pénteken a Follow The Flow, az Irie Maffia és a Lóci játszik zenéjére bulizhatunk Dunaszerdahelyen, szombaton pedig az Intim Torna Illegál, Deniz élőzenekaros koncertjének örülhet a közönség és az afterpartyt pedig Lotfi Begi biztosítja majd.

Emellett számos újdonsággal várja majd az érdeklődőket idén a fesztivál, a magyarországi együttműködésnek köszönhetően remek lehetőségeket kínálnak majd a szervezők a kilátogatóknak és a fesztivál színvilága is megújul. A Fröccsfest egyébként idén Dunaszerdahely Városa kiemelt rendezvényei közé került.

A fesztivállal kapcsolatos információkról majd folyamatosan tájékoztatjuk Önöket portálunkon.

Ezt már olvasta?

Cookies