A szakértők szerint az omikron esetében az érintettek csak pár napig fertőznek a tünetek megjelenése előtt és után is.
Csehország 5 naposra, Németország 7 naposra (PCR-teszttel) rövidíti le a kötelező izoláció idejét.
Nálunk a konzílium most készíti elő azt a javaslatot, amivel meg lehetne kurtítani a Covid miatti kötelező bezártságot, mégpedig az eredeti 10 napról 7-re. A szakértők szerint az omikron esetében a fertőzött csak 1-2 napig fertőzőképes a tünetek megjelenése előtt és 2-3 napig a tünetek megjelenése után.
A tervezett változás azokat fogja érinteni, akiknek a hetedik napon már nem lesznek klinikai tünetei. Kötelező teszt egyelőre nincs tervben.
Ha a karantén 5 vagy 7 nap lenne, a maszkot vagy reszpirátort legalább 10 napig hordani kell. Ez olyasmi, ami azelőtt nálunk nem volt”
– mondta a szakértői konzílium tagja, Henrieta Hudečková.
Ugyanez vonatkozik arra is, akik fertőzött személlyel került kontaktusba. Alena Koščálová infektológus szerint azoknak, akik három adag oltást kaptak vagy két adagot és átvészelték a Covidot is, nem kell karanténba vonulniuk.
Ha a járványhelyzet romlana, előfordulhat, hogy a kulcságazatokban akkor is dolgozhatnak az emberek, ha pozitívak.
Mindig a munkaadó dönti el, hogy miként tudja biztosítani a munka menetét a beteg alkalmazott nélkül. Rendkívüli helyzetben kivételt tehet. Ilyesmire a járványügyi szakértők a negyedik hullám csúcsán számítanak.
Hogy mikor kerül megváltoztatásra a karantén ideje, még nem világos, de egy héten belül bekerülhet a rendeletbe.
ma7.sk/tvnoviny.sk
Ezt már olvasta?
Borok világa a Csallóközi Vásár idei Borkorzóján
A megszokott minőségi borkínálaton túl a Borkorzón idén...
Németországban dolgozik a legtöbb szlovák külföldi munkavállaló
Az összes munkaviszonyban levő szlovák állampolgár 5%-a...