Tilajčík Edit, a megnyitó háziasszonya köszöntötte a megjelenteket, Balla Rita design- és művészetelemzőt, a délután zenefelelőseit, Kotiers Andrást és Varga Zoltán Bendegúzt, a kiállító művészeket és természetesen a szépszámú közönséget.
Három alkotó művészete, gondolata és jelene találkozik a kiállítóterem falain, mely a maga műfaji sokszínűségével széles perspektíván mozog, hiszen jelen van az akril- és olajfestészet, illetve a textilművészet – köszöntötte az érdeklődőket Balla Rita design- és művészetelemző, majd röviden bemutatta a kiállító hölgyeket, kiállított alkotásaikat. Egyénileg méltatta a három, Bős városához köthető hölgyet, ugyanakkor a műveik közti átkötésekről is említést tett.
Szamaránszky Emőke kompozícióinak légiességét, a fényhez való viszonyát említette, kiemelve, hogy
„A fény - szín keresése és a lágy felületek olyan képi megoldásokra tett kísérletek, melyek által Szamaránszky Emőke törekszik a belső élmények - benyomások, érzések, hangulatok, állapotok hiteles megragadására.“
Bott Maya esetében az egymásra épített rétegek absztrakt stílusban kifejeződéséről beszélt megnyitójában Balla Rita.
„Bott Maya jellemzően természetközeli művészete képes feloldani az anyag és a tárgy feszített kapcsolatát, amit végül sajátos formákba rendez“ – hangsúlyozta.
Ahogy az ő esetében, Bokros Rozália textiljein is érezni az egy pontba fókuszáló erőt - vont párhuzamot az elemző.
„Művészetének legjellemzőbb tulajdonsága, hogy játszik a formák kiszámíthatatlanságával, szövetkezve a lehetőséggel és egyesülve a véletlennel, miszerint sokféle egyedi, változatos és megismételhetetlen mintát hozzon létre“ – mondta el Bokros Rozáliáról Balla Rita.
Ami pedig mind a három hölgyre – egymástól függetlenül jellemző –, az a kékek használata – hallhattuk a méltatás során.
Ezt a gondolatot kifejtve mondta el a művészetelemző,
„Az indigókék jelenlévősége szoros kapcsolatban áll az intuícióval, azzal a megismerési folyamattal, ami nem a lexikális információszerzésen alapul kizárólagosan, hanem a váratlanul, de a kellő pillanatban zajló ösztönös felismerésen“.
Az elemző gondolatokat később Tilajčík Edittől, röviden összefoglalva, szlovák nyelven is hallhatták a jelenlévők, majd Kotiers András és Varga Zoltán Bendegúz keretezte a bensőséges hangulatú megnyitót kellemes jazz-zenével.
Az érdeklődők a kiállítást a Csallóközi Múzeum kiállítótermében 2023. szeptember 9-ig tekinthetik meg.
A megnyitón készült további felvételeinket képgalériánkban láthatják.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
A képzőművészet és a zene találkozott a Vermes-villában
Pénteken ismét megtelt a Kortárs Magyar Galéria épülete a...
II. Csallóközi betűvetők – meghosszabbították a pályázatot!
Vers- és novellaíró pályázat alapiskolák felső tagozatos...