Back to top

A harmadik gyertya fénye által otthonainkban is picit világosabb lesz

Publikálva: 2018, december 16 - 19:05
Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon is ünnepi hangulatban gyűltünk össze a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtt, városunk adventi koszorújánál.

A Vox Camerata kórus előadásában ünnepi ének csendült fel, mellyel a kórus meghittebbé tette a várakozás hangulatát. „Sajnos sok ember számára stresszel, sietséggel telik ez az időszak, de csodálatos, hogy a nagy készülődés idején ilyen sokan találtak rá időt, hogy csendben, áhítatban töltsünk együtt ezt a délutánt, és gyújtsuk meg a koszorú harmadik gyertyáját” - köszöntötte az egybegyűlteket Tilajčík Edit, majd felkérte A. Szabó Lászlót, Dunaszerdahely alpolgármesterét ünnepi gondolatainak megosztására.

Alpolgármester úr kiemelte az adventi várakozás különleges varázsát, amikor az igazi csodára, a Megváltó születésére várunk. Az igazi ajándék ugyanis nem a fa alatt keresendő, az igazi ajándék maga a karácsony, a Megváltó születésnapja. Szavai szerint ebben az időszakban fontos az ünnepekre sütéssel, főzéssel, takarítással készülődés, de a hangsúly a szereteten van, egy mosolyban, egy érintésben, egy kedves, őszinte szóban megjelenő szereteten. „Tegyünk érte, hogy az év minden napján bennünk és velünk legyen ez az érzés, a várakozásunk legyen reményteljes, halljuk meg lelkünk üzenetét, gondolataink pedig legyenek tiszták, szeplőtlenek, hiszen advent nélkül az életünk értéktelen. Hiszem és bízom benne, hogy a meggyújtott harmadik gyertya fénye által az otthonainkban is egy picit világosabb lesz” - hangsúlyozta A. Szabó László.

Az ünnepi köszöntő után az adventi harmadik gyertyát, mely az örömöt szimbolizálja, A. Szabó László és Nagy Péter, diákpolgármester közösen gyújtották meg. Tilajčík Edit pedig a következő vasárnapon 17 órakor tartandó ünnepi alkalomra invitálta a jelenlévőket, amikor az utolsó, negyedik adventi gyertya meggyújtásának ünnepét Juhos Attila teszi meghittebbé.

Ezt már olvasta?

Cookies