A Vermes-villában ugyan természetfotókat tekinthet meg a kíváncsi látogató, ám ne a hagyományos értelemben vett természetfotók látványára készüljön. A művész számára ugyanis sokkal fontosabb a fotózás közben őt elragadó érzelem.
„Kevés időm és kitartásom volt/van a madarak fényképezéséhez.
Nem foglalkoztat a témához illő „akció" fotó, annál inkább a hely hangulata, atmoszférája“ – mondja el magáról és alkotásairól Zsila Sándor.
A kiállítást megnyitó Hupján Attila fotóművész, a MAOE Fotóművészeti Tagozatának elnöke is ezt a „másságot” emelte ki beszédében, amikor azt mondta: „Amikor a Zsila Sándor képeit nézzük, egyvalamit biztosan nem fogunk találni: bravúros pillanatképeket. Helyette egészen mással találkozhatunk. Ha a költészet felől közelítünk, talán egy kis lírával, ha a zene felől, talán könnyed zongoradarabokkal, amelyek mögött ott a gondolkozó ember, aki a pillanatot akár hónapokig készíti elő.
Ahogy bevonódunk a kép aurájába, valami elindul bennünk. Talán csak egy illat, egy mohás fatörzsé, vagy az émelyítően kitárulkozó őszi erdőé, egy vágy, hogy ott lennénk jelen, abban a pillanatban. Lehet, hogy bennünk is megszólal valami zene, hisz ezért is lettünk megteremtve, hogy gyönyörködjünk.“
A természet közelségére szüksége van a mai kor emberének, akit nap mint nap a technika vívmányai vesznek körül, a digitális világ igyekszik beszippantani. Amikor Zsila Sándor fotóit látjuk, akkor egy időre kiszabadulhatunk a rohanó világ pörgéséből, egy kicsit kettesben lehetünk az alkotásokkal, és természetesen a természettel. És ez az, amit a kiállító fotóművész adni szeretne a nézelődőnek, ez az, amit a Kortárs Magyar Galéria adni szeretne a látogatóknak: pár percnyi csendet, elgondolkodtató nézelődést, lelket nyugtató felfrissülést.
Aki erre vágyik, május 31-ig térjen be a Vermes-villába, és varázsolódjon el Zsila Sándor alkotásaitól.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
