Back to top

A Halott Pénz és Rúzsa Magdi is fellép a Csallóközi Vásárban

Publikálva: 2017, július 5 - 07:31
Idén szeptember 21–24. között rendezik meg a 37. Csallóközi Vásárt, amely ismét érdekes programokat és még bőségesebb gasztronómiai élményeket kínál majd a látogatóknak.

Pápay Zoltán, a Városi Hivatal pénzügyi főosztályvezetője és a vásár igazgatója érdeklődésünkre elárulta, idén tovább nő majd a vásározók területe.

„A DAC Aréna mellett a macskaköves részen is új helyeket alakítunk majd ki, itt nyitnánk egy új utcát, ahol az áthelyezett kézművesek utcája mellett a Pest Megyei Iparkamara által szervezett cégek is kiállítanának és árulnának. Emellett egy nemzetközi pétanque verseny is zajlana az iparkamarával való együttműködés keretén belül.

Ezen túl új biztonsági be- és kijárata is lesz a központi térnek, mivel olyan jelentős mértékben megnőtt a vásári programok iránti érdeklődés, hogy ilyen változásokat is eszközölni kellett a biztonságos szórakozás érdekében.

Az ételárusok helyét is megnagyobbítottunk, így már 65 étel- és italárus várja majd a vendégeket, ahol a vendéglátósok hatalmas érdeklődésének köszönhetően több régió kínálata is megjelenik majd.

Szeretnénk megszólítani őket azzal a kéréssel kapcsolatban is, hogy kétnyelvűen tüntessék fel a kínálatukat. A borok utcája marad a megszokott helyén – itt nagyobb szerepet kívánunk adni a felvidéki borvidékek képviselőinek.

A kultúrműsor szervezése már a tavalyi vásár után megkezdődött, napjainkra már minden sztárelőadó le van szerződtetve. Csütörtökön a P. Mobil, valamint a Halott Pénz ad elő koncertet, de minden nap teret kapnak majd a helyi tehetségek, csoportok és különböző zenei stílusok is. Pénteken a legismertebb előadók közül Fenyő Miklós és Rúzsa Magdi mellett a Queenmania szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Szombaton pedig a TNT és a Republic érkezik a Csallóközi Vásárba. A vásár részletes programját július közepén hozzuk nyilvánosságra.

A tavaly bevezetett kivetítős megoldás is nagyon pozitív visszajelzésekre talált, kisebb volt a tolakodás az esti koncertek idején, ugyanezt a megoldást szeretnénk alkalmazni a sátrakkal együtt az idén is.

A 2016-os kedvező időjárásnak köszönhetően elértük a befogadási határát a rendezvénynek, ami elgondolkodtatott bennünket, de nem kívánunk a jövőben sem belépőt bevezetni. Amire viszont idén különös kihívásként tekintünk, az a szemételszállítás hatékonyabbá tétele, igyekszünk ezen a téren is fejlődni” – tudtuk meg Pápay Zoltántól.

Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2017/12.számában.

Ezt már olvasta?

Cookies