Hájos Zoltán: „Mikor jön el annak az ideje, hogy a kitelepítettektől bocsánatot kérjenek?”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt emlékező közösség!

Nagy tisztelettel és sok szeretettel köszöntöm Önöket Dunaszerdahely Város Önkormányzata és a Pázmáneum polgári társulás által szervezett megemlékezésen, amelyen a Felvidékről 75 évvel ezelőtt megkezdődött magyar emberek kitelepítettekről emlékezünk itt most meg.

(...)

A felvidékről kitelepítettek, vagyonuktól és egzisztenciájuktól megfosztott, megalázott magyar emberek, és azok hozzátartozói, vagy leszármazottai még mindig traumaként élik meg, hogy egy egész élettől, illetve több generációkon át kemény munkával megszerzett javaiktól, vagyonuktól, de a szülőföldjüktől is egy tollvonással megfosztották őket.

Annak, hogy a magyar lakosság kitelepítése Csehszlovákiában megkezdődött, volt egy szélesebb spektruma is.

Nevezetesen a második világháborút megelőzően a németek által lakott cseh országrészek Németországgal való megszállása, illetve Dél-Szlovákia magyar lakta területeinek Magyarországhoz való visszacsatolása, azzal az összefüggéssel, hogy mind Németország, mind Magyarország a II. világháború után a vesztesek oldalára került.

A háború után megalakult Csehszlovák kormány tartva a meglevő területeinek elvesztésétől – egyébként a mostani politikában is mennyire érződik ez –, hogy megismétlődhet a szomszédos országok részéről a megszállás, Csehországban a németek lakta területekről elüldözték a németeket, Szlovákia magyar lakta vidékeiről a magyar lakosságot kitelepítették lakosságcserének álcázva azt. A csehszlovák politika részéről fontos cél volt a nemzetiségi arány megváltoztatása, és nem utolsó sorban a díjmentes vagyonszerzés, ezen felül pedig a polgárság és a hivatalnoki struktúra megsemmisítése, hiszen a vezető politikusoknak már volt tapasztalatuk az I. Csehszlovák Köztársaság megalakulásakor számukra gondot jelentett a központi hatalom akaratának helyi szinten való átültetése.

Amikor a magyar emberek reménnyel tekintettek a jövőbe II. világháború befejezése után, rá kellett döbbenniük, hogy számukra még csak most következnek a megpróbáltatások.

A férfiakat a szovjetek elvitték több évre málenykij robotra, csehszlovákok megfosztották őket az állampolgárságuktól, kényszerítették őket elhagyni lakóházaikat, birtokait, szülőföldjüket, még ha ez nem lett volna elég, az 1948. február 25-i kommunista puccs után következtek az üzemek, a műhelyek, az üzletek államosítása a gazdaságok szövetkezetesítése.

Akik a kollektivizálásnak ellenálltak azokat Csehországba deportálták, javarészt azokra a majdnem kihalt településekre, ahonnét pár évvel azelőtt a németeket elüldözték.

Miután a Felvidékről a magyar lakosság kitelepítést beszüntették még mindig voltak vagyonos magyar emberek, akik a családjuk fenntartása érdekében tovább gazdálkodtak, őket mondvacsinált koholt vádak alapján, főleg a terménybeszolgáltatást nem teljesítve, vagy szabotálás ürügyén megfosztották vagyonuktól, deportálták családjukkal együtt Csehországba, akik a deportálást elkerülték, azokat kitiltották az adott járásból, lehetetlenné téve, hogy tulajdonukat tudják kezelni.

Ezeket a humánusnak nem mondható és a jogállamiság elveit figyelmen kívül hagyó cselekedeteket a beneši dekrétumok által ismert jogszabályok alapján hajtották végre, amelyek még a mai napig is szerves részét képezik Szlovák Köztársaság hatályos jogrendjének.

Az úgymond lakosságcsere vagy a deportálások alkalmával is hasonló marhavagonokat használtak a magyar lakosok elszállítására, mint pár évvel azelőtt a zsidó lakosok haláltáborokba való szállítására.

Ezt a körülményt nem a zsidóság felé való tiszteletlenségből mondom most el, hanem azért, mert a zsidó holokauszt végett, valamint  a német lakosság kényszer-kitelepítése kapcsán a Csehszlovák parlament bocsánatot kért az érintettektől, viszont a Felvidékről kitelepített magyaroktól, akár az úgymond lakosságcsere kapcsán, vagy a Csehországba való deportálás kapcsán, ezidáig senki sem kért bocsánatot, pedig a magyarok kitelepítése is ugyanolyan embertelen, erőszakos és megalázó volt, mint németeké.

Sajnos egyre kevesebben vannak közöttünk azok, akik saját maguk élték át ezeket a szörnyűséget, s nincs még igazán karnyújtásnyira az a szándék, hogy ezektől a magyar emberektől bocsánatot kérjenek.

A beneši dekrétumok továbbra is érvényes jogszabályok, amelyeket a bíróságok továbbra is alkalmaznak egy-egy bírósági ügy kapcsán.

Mikor jön el annak az ideje, hogy a kitelepítettektől bocsánatot kérjenek?

Mikor jön el az az idő, amikor a beneši dekrétumokat eltörölik?

Mikor jön el az az idő, amikor Szlovákia és Magyarország megbékélnek?

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere