Back to top

Győzelemmel kezdte a HC DAC a szezont

Publikálva: 2021, szeptember 6 - 22:12
A HC DAC Dunaszerdahely 2021. szeptember 4-én, a liga-újonc cseh Házená Kynzvart ellen lépett pályára a MOL extraliga 1. fordulójában. A mérkőzésen végig a hazai csapat diktálta a tempót, az első vendég-gólra csaknem öt percet kellett várni. Többször megközelítették a csehek a sárga-kékeket, de a győzelem nem forgott kockán. Debre Viktor vezetőedző örül csapata eredményének, különösen azért, mert hazai közönség előtt győzelemmel tudták kezdeni szezon.
Győzelemmel kezdte a HC DAC a szezont

„Minden győzelemnek örülni kell, de a mai különösen fontos, mert itthon nyertünk hazai közönség előtt, ráadásul így indítjuk a szezont. Egyébként egy kimondottan nehéz ellenféllel vívtuk ma csatát. 

Még ha az eredmény nem is mutatja, de végig keményen harcolnunk kellett, és nem engedhettünk meg magunknak lazítást, mert azonnal jöttek a másik oldalról a büntető gólok. Nem vagyunk még csúcsformában, de ez még nem is várható a csapattól. Vannak hibáink, amit csiszolni szükséges, de ezért dolgozunk nap mint nap. Örülünk a két pontnak, és készülünk a következő ellenfélre” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

MOL extraliga 1. forduló
2021. szeptember 4. 18:00
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely – Házená Kynzvart: 26-23 (13-7)

hcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies