A Vámbéry Ármin Alapiskola mellett működő szülői szövetség szervezésében valósult meg a jótékonysági előadás, amelynek bevételét az iskola interaktív segédeszköz-parkjának bővítésére szeretnének fordítani a szülők. A fellépés előtt Kiss János a balett igazgatója portálunknak elmondta, mindig örömmel jönnek Felvidékre, s Győr közelségének köszönhetően odahaza is sok dunaszerdahelyi nézőjük van, s bíznak benne, hogy a mai alkalommal új balettrajongókat is sikerül szerezniük.
A győriek a dunaszerdahelyi fellépést követően majd Pozsonyban is bemutatkoznak a közönségnek, majd Oroszországban is tapsolhatnak remek előadásaiknak az érdeklődők, amelyben fontos szerepet kap Kodály Zoltán munkássága is.
A dunaszerdahelyi közönség is nagy kíváncsisággal várta az előadást, s örömüket fejezték ki, hogy a Győri Balett városunkba látogatott.
Ezt már olvasta?
„Meg kellett szerveznem önmagamat” – Hodossy Gyula volt a Dunaszerdahelyi Polgári Pont vendége
Ismét egy különleges hangulatú „élettörténetnek”,...
Szellemi barangolással indult a Szlovákiai Könyvtárak Hete Dunaszerdahelyen
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Szlovákiai...