Summa summárum, a mérkőzés szünetében vissza is vettünk a hangerőből, hogy a második félidőben ismét rázendítsünk kedvenc nótáinkra. Pár hazaival megspékelve a vendégszektorban, az újvári magyarság megfogyatkozásának témáját is dalba foglaltuk. Ezt megelőzően, még mindig a DAC 110 éves ünnepségsorozat keretében DAC–Győri ETO nulla–nulla.
Egy idegenbeli meccset még csak túlél az ember, de mikor odahaza nem mehet ki…
A következő bajnoki mérkőzésen az osztálykönyvbe igazolt hiányzás került, de a vasutasbál alatt interaktív tudósítást kaphattam az eredmény alakulásáról. Nos, mit mondjak, a bor jobban ízlett, mint az otthoni „iksz”, az fix! A kassai meccset is csak a tévében szemléltük, ha éppen nem akadozott a netes közvetítés, így néha csak állókép jutott. Sokszor kérdezték már tőlem, melyik DAC-meccs maradt meg élénken az emlékezetemben. Páran erre kapásból rávágnák, hogy a 88-as DAC–Bayern. Én kissé hezitálva, egy korosztályos összecsapásról mesélnék el szívszorító történetet. Kronológiai sorrendben ugyanis pont ez került a „maszek” krónikámba.
A srácok „szétlőtték” az ellenfél hálóját, majd kézen fogva sétálnak a lelátó alá, és félreérthetetlen mozdulattal jelezték, maradjunk csendben!
Az „edzőbá’” vezényletére előkerült zsebemből az akciós papírzsebi, mivel a fiúk most minket ajándékoztak meg egy örökzölddel. Köztünk sok szülőnek, de főleg az édesanyáknak címezve „sárga-kék mez megvarratását kérve!” Nekem meg csak az a kérésem, hogy sose fogyjon el a cérna és a posztó! Nem egyszer és nem kétszer láttam igazi örömfocit a pályán, de amit gyerekek tudnak, az az igazi…
Térjünk vissza a felnőttekhez. Ködbe burkolódzva három gólt lőttek a „nagyok” a Szenicének. Olyan sűrű volt a köd, hogy egyik-másik gólt talán csak az látta, aki lőtte. Hogy a mérkőzés összefoglalójába mégis bekerüljenek, kamerás emberünk, Pierre a pálya széléről „közvetített”, mint anno Szepesi György. S ha már pálya széle, akkor jöjjön most az a helyszín, ahol szerintem a legközelebb van a pálya széle a lelátóhoz kerek e világon. Ez a hely pedig nem más, mint Miava, ahol „közelről” most mi kaptunk három gólt. A dimbes-dombos tájon elterülő városka szolid kis stadionjának érdekessége még, hogy a bejáratánál a szigorú rendezők elszedik a félliteres üdítős palackokat, de a büfékben ugyanazt megveheti az emberfia, ha megszomjazik. Persze, ha nem a helyi szilvapálinkára óhajt rá inkább.
November közepén, jutottunk el Rozsnyóra, ahol tovább érleltük a kupát. Mindezt köszönhetően a kora őszi időjárásnak, egy szál pulóverben. Nyugodjék Kabos Laci mondta az egyik kabaréjában:
„Már az úton érdekes dolgok történtek velünk” – aztán a félidőben egy személyautó csomagtartójában hozták a két láda sört!
Kb. ekkor keveredett közénk egy Nadabula nevezetű helyi emberke, aki valami eszméletlenül rossz pálinkát is hozott. Azóta is tartom a kapcsolatot a velünk együtt utazókkal, hálistennek mindenki lát még rendesen, és a belső szerveik is épek! Tizenkilencen voltunk csak, de biztos újra elmennénk! A rozsnyói túra után, odahaza üres maradt az egész keleti lelátó a szövetség „jóvoltából”. Az északi kanyarban telepedtünk le ideiglenesen. Annyi helyzet, amennyi azon a meccsen kimaradt, elég lenne egy egész bajnokságra! Csak ennek tudható be, hogy nem fagytam le a kerítés tetején ülve. Izgalom volt ugyanis bőven, csupán a gólok hiányoztak.
Ezt már olvasta?
Országos teqball-bajnokok a dunaszerdahelyi sportiskolások
Idén Bazinban (Pezinok) rendezték meg a középiskolások...
Évértékelő évzárót tartott a Seishin Karate Klub
A Seishin Karate Klub a 2024-es évet évértékelővel zárta...
