Hozzátette, az intézkedések bevezetése a koronavírus-járvány terjedésének alakulásától függ.
„Fokozatosan megnyitjuk az iskolákat és az óvodákat” – mondta a miniszterelnök. Megjegyezte, hogy számos lehetőség szóba jöhet, az intézkedés függhet a gyerekek korától, de például attól is, hol dolgoznak a szülők. Ha ezt a változatot választják, az elsők között a rendőrök, a mentősök vagy katonák gyerekei mehetnek iskolába. Hangsúlyozta, hogy erről csak most kezdődik a vita.
Marek Krajčí egészségügyi miniszter (OĽaNO) hozzátette, el kell kezdeni a tervezett beavatkozásokat és a járóbeteg-ellátást is. A miniszter elmondta, a szakértők módszertani útmutatót dolgoztak ki a további lépésekhez.
Krajčí a tervezett műtétekkel kapcsolatban rámutatott, hogy a beavatkozásokat eddig sem tiltották meg, de korlátozták.
Ján Mikas országos tiszti főorvos útmutatót dolgozott ki a központi válságstáb egészségügyi szakértőivel közösen.
„Az egészségügyi ellátásnak alkalmazkodnia kell az aktuális helyzethez és elérhetőnek kell lennie a lakosság számára” – mondta.
A miniszter kijelentette, a jelenlegi helyzettel összefüggésben fontolóra veszik a kórházak átstrukturálását is.
Elmondta, csökkentették a COVID-19 betegek számára fenntartott ágyak számát.
12 kórházban összesen 12 500 ágyat tartanak fenn erre a célra. Elmondása szerint a fennmaradó kapacitást hatékonyan szeretnék kihasználni az egészségügyi ellátás céljaira. Mikas elmondta, fontolgatják a COVID-19 immunológiai szűrések megkezdését, hasonlóan, mint korábban a kanyarónál és más betegségeknél.
„Kidolgozzuk, majd közzétesszük az erre vonatkozó terveket, és együttműködésre fogjuk kérni a lakosságot” – mondta.
A miniszterelnök a kötelező hatósági karanténról is beszélt. Arra a kérdésre, hogy tervezik-e hatályon kívül helyezni vagy módosítani az intézkedést, azt válaszolta, ez az eddigi a leghatékonyabb intézkedés. „Ha találunk ugyanilyen biztonságos alternatívát, akkor nem kizárt, hogy módosítjuk ezt az intézkedést” – mondta.
felvidek.ma / tasr
Ezt már olvasta?
Csökken az ÁFA: ezek tartoznak az alapélelmiszerek közé
A kormány olyan új konszolidációs csomagot fogadott el,...
Hajléktalankérdés és megoldáskeresés – a problémával kapcsolatos konferencia zajlott városunkban
Egy nem újkeletű, vissza-visszatérő problémáról, a...