Fodor Mihály: „A kézilabda ma is az életem szerves része”

„A kézilabda tulajdonképpen az életem szerves része. Egészen gyermekkoromtól kísér, mind a mai napig. Végülis szinte az életformám, meg a szenvedélyem is egyben. Ennek egyik hozadéka volt, hogy hét éven át az SK DAC férfi kézilabda szakosztály elnöke voltam” – mondja kérdésünkre. S hogy kitől vette át a klub vezetését akkoriban?

„Tulajdonképpen egy átmeneti időszak után történt. Korábban Dömény Lubos volt a klub elnöke, majd amikor ők befejezték a kézilabdát, következett egy egyéves átmeneti időszak. Noha azt az egy évet nem irányította elnök, de azt az időszakot is gyakorlatilag én vittem végig. Ezután sikerült megszólítanom néhány embert, akik hajlandók voltak velem együtt dolgozni: így csatlakozott Elek Péter, valamint Pogány Dávid, aki később a férfi csapat edzője lett. Az egyéves átmenet zárásaként vettem át végül hivatalosan is a klubot, és lettem annak hivatalosan is az elnöke” – fogalmaz.

De hogy miképp is jutott el odáig, hogy sok év után tavaly, 2025 októberében eldöntötte, hogy átadja az elnöki posztot Elek Péternek, aki addig a klub alelnöke volt, az előzményekkel együtt mesélte el a számunkra.

„Több mint húsz éve mozgok a kézilabda világában – edzőként, szakosztályvezetőként, klubelnökként. Úgy éreztem, ennyi idő után nekem is meg kell már állni, számot kell vetni… Azt láttam, ideje kicsit többet foglalkozni magammal. A másik, nyomós érv is ezt erősítette: szerencsére olyan emberek vettek körül, akik szeretik a kézilabdát, s akikre nyugodt szívvel rá lehet bízni a klubot. Fontosnak tartottam ugyanis a fiatalítást: átadni úgy a stafétát, hogy ha kell, még segíthessek, és a fiatalabbak is tapasztalják meg, miért fontos egy klub vezetése, illetve mivel is jár ez az önkéntes munka.

Mint kiderült, nem is húszéves, hanem sokkal régebbi ez a kézilabda-szerelem.

„Már alapiskolás koromban, ötödik–hatodik osztályosként elkezdtem kézilabdázni. Akkor Szunyogh Laci bácsi volt a testnevelő tanárom, ő szerettette meg velem a sportágat. Gyakorlatilag 11–12 éves korom óta kézilabdázom.

Először alapiskolásként, majd serdülőként játszottam az akkori DAC-ban. Az ezerkilencszáznyolcvanas évekről beszélünk: akkoriban nagyon sokan kézilabdáztak, a ma jól ismert vállalkozók és közéleti személyiségek közül is sokan megfordultak a pályán. Aktívan játszottam a serdülő-, majd a férfi csapatban is.

A kilencvenes évek elején, amikor a férfi kézilabda feljutott a legmagasabb osztályba, sajnos abba kellett hagynom az aktív játékot, mert a munkám miatt Pozsonyba kerültem, és egyszerűen nem maradt időm a sportolásra.”

Végül a szíve nem hagyta – visszavágyott. De már nem játékosként…

„2002-ben tértem vissza a kézilabdához, ám akkor már nem játékosként, hanem edzőként. A klub egyik meghatározó alakja akkor Kálmán Miklós testnevelő tanár volt. A fiaim is elkezdetek  kézilabdázni, így én is elvégeztem az edzői tanfolyamot, képesítést szereztem, és bekapcsolódtam a munkába.

2002-től napjainkig folyamatosan foglalkozom kézilabdával: edzőként, szakvezetőként, klubelnökként, illetve vezetőségi tagként. Ez alatt a 21–22 év alatt rengeteg időt töltöttem a pályákon. Heti három-négy edzésem volt, hétvégén mérkőzések, és a legkisebb korosztálytól – a szivacskézilabdától – egészen a férfi csapatig mindenkit edzettem” – fogalmaz.

Szinte az összes szlovákiai és számos külföldi nemzetközi tornán megfordultak. Prágában legalább nyolc-tíz alkalommal vettek részt a nemzetközi tornán, de rendszeresen jártak a Veszprémi Kupára, vagy Tatabányára, Tarjánra, Karvinára, Bécsbe. Szinte minden korosztályt képviselt akkoriban a klub.

„A kétezres évek elején főként diák- és serdülőkorosztályaink voltak” – teszi hozzá. Majd folytatja: „a férfi utánpótlás akkor még hiányzott, részben anyagi okok miatt. Ennek ellenére sok szép eredményt értünk el, de számomra soha nem az volt a legfontosabb, hogy milyen tornát nyertünk meg, hanem az, hogy sikerült megszerettetni a kézilabdát a gyerekekkel. Ez csapatsport: megtanítja az összetartozást és a felelősséget egymás iránt.”

Persze nem volt könnyű dolguk: Dunaszerdahelyen mindig is a futball rendelkezett a legerősebb bázissal, és persze a fiúk többsége focizni szeretett volna. Ráadásul hosszú ideig sportcsarnok sem volt, csak tornatermekben edzhettek. A nehézségek ellenére azonban a férfi kézilabda folyamatosan működött a városban.

Később aztán már mint klubelnök tevékenykedett.

„2018 végén vettem át a klub vezetését elnökként. Ahogy korábban említettem, előtte már egy évig gyakorlatilag mindent egyedül csináltam. Persze voltak pillanatok, amikor elgondolkodtam, hogy abbahagyom, de a kézilabda iránti szeretet mindig visszatartott” – emlékszik vissza.

„Amikor átvettem a klubot, mindössze egy-két korosztályunk volt. A tavalyi évben viszont már minden korosztályban képviseltetve voltunk a bajnokságban: a szivacskézilabdától a diákokon és serdülőkön át egészen a férfi csapatig, összesen hat csapattal” – teszi hozzá büszkén.

Ez persze nem jött csak úgy magától – leginkább rengeteg munkát jelentett. Edzőket kellett találni, vezetőséget építeni, biztosítani az anyagi hátteret. Pályázatokat benyújtani a városhoz, szponzorokat, támogatókat megszólítani. Gondoskodni az edzéshelyszínekről, az utazásokról, a felszerelésről, a mezekről vagy a labdákról.

„Volt időszak, amikor ennek a munkának a kilencven százalékát egyedül végeztem. Ma azonban már egy ötfős, összeszokott vezetőség működteti a klubot. Lemondtam az elnöki posztról, de vezetőségi tag maradtam, és a fiúk nem szívesen eresztenek: tiszteletbeli elnökké választottak” – teszi hozzá Fodor Mihály.

A klub elnöke jelenleg Elek Péter, a titkár Pogány Dávid, aki egyben a férfi csapat edzője is. De a vezetőség tagja Andrej Petro is, aki korábban szlovák válogatott játékos volt, és ma már edzőként és vezetőségi tagként is segíti a munkát.

„Hét-nyolc évvel ezelőtt azt tűztük ki célul, hogy minden korosztályban legyenek csapataink – ezt sikerült elérni. A következő cél a férfi csapat visszajuttatása volt a szlovák legfelsőbb osztályba. Tavaly megnyertük a bajnokságot, egyetlen vereséggel húsz mérkőzésből, de a helyosztón sajnos nem sikerült a feljutás. Bízunk benne, hogy ebben az évben sikerül elérni ezt a célt” – mondja Fodor. Mikor a családról kérdem, elmosolyodik.

„A feleségem nagyon megértő volt és mindenben támogatott. Tegyem hozzá, nagyon büszke vagyok arra, hogy mindkét fiam sikeresen kézilabdázott, mindketten játszottak extraligás csapatokban is, a kisebbik a Pozsonyi SKP-ban, a nagyobbik pedig Újvár játékosa volt. Nálunk a hétvégék emiatt a mérkőzésekhez igazodtak. Mindezek ellenére mégis úgy gondolom, a sport a családunkat »összekovácsolta«.

Az én életemnek is a része a sport. Még két évvel ezelőtt is aktívan védtem, kapusként a férfi csapatban. De hatvanévesen is fontos maradt számomra a kézilabda. Nem is sajnáltam soha azokat az évtizedeket, amelyeket a pályán töltöttem, játékosként, ezdőként” – fogalmazott.

A beszélgetésünkből az is kiderült, hogy a kézilabda továbbra is Fodor Mihály életének a része marad. Kiszakítani több évtizednyi sportszeretetet nem lehet – és persze nem is kell.

„Nem szeretném egyik napról a másikra lezárni a kézilabdát. Azért adtam át most az elnöki posztot, mert még tudok segíteni az utánam jövőknek, ha kérik. Fontosnak tartom ugyanis a fokozatos átmenetet, a tapasztalat átadását. Ha úgy látják, természetesen a következő években is szívesen segítem a klubot, de egy kicsit több időt szeretnék fordítani magamra is. S bár a kézilabda továbbra is az életem része marad, sok más dolog is foglalkoztat” – summázza beszélgetésünk végén Fodor Mihály, aki büszke rá, hogy hozzájárulhatott: Dunaszerdahelyen ma is van sikeres férfi kézilabdacsapat.

(nagy)