Az országos verseny Pruskén a Szakközépiskolában zajlott. Az országos versenyen az egyes megyéket képviselve 21 versenyző öt témakörben, és több feladatban mérettetett meg. Az elméleti tudásukat egy 40 kérdésből összeállított teszt megoldása képezte. A gyakorlati jártasságukat a tulajdonképpeni fejés bemutatása követte a középiskola mellett működő tangazdaságban. A verseny további része volt a növény- és magismeret. A laboratóriumi feladatkör magába foglalta a tej degusztációját, vegyi-, fizikai- és érzékszervi tulajdonságainak megállapítását. Végezetül a tej minőségi osztályba való sorolását, és értékesítését a megadott adatok alapján.
Az értékelő bizottság véleménye szerint nagyon színvonalas volt a verseny. A versenyzők között szoros sorrend alakult ki, amely a felkészültségüket mutatta. A Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola tanulója a tudásának megfelelően szerepelt, és szépen képviselte iskoláját az országos versenyen.
A versenyzőnek szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk.