
A római katolikus Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomban kihelyezett Ferences Család Királynője ikont még 2018. március 17-én szentelték meg Medininkaiban (Litvánia), s ezután kezdte el zarándokútját, előbb a litván Világi Ferences Rend és Ferences Ifjúság testvérközösségeiben, a Ferences Ifjúság (GIFRA) Európai Kongresszusra való lelki felkészülés részeként.
A kongresszus mottója: „Aki hisz bennem, mint az Írás mondta, élő víz folyamai áradnak annak belsejéből” (Jn, 7,38)
Az ikon zarándokútjának küldetése felkeresni a Ferences Világi Rend és Ferences Ifjúság helyi testvérközösségeit, terjeszteni a ferences karizmához való hűséget Európában. Az ikon a mai 11 órási mise után tovább folytatja útját.
Dunaszerdahelyen, a római katolikus közösségben is több taggal működik a III. Ferences Világi Rend (OFS) – ők évente fogadalommal erősítik meg fogadalmukat. Ezt még Szent Ferenc közvetett módon, alapgondolataiban határozta meg: egyszerű öltözködés, mérsékelt böjt, a zsolozsma, a betegek gondozása, felhívás a megtérésre, ima a halottakért és a békéért.
(na)
Ezt már olvasta?

Ünnepi hangulat, négynapos fesztivál: közeleg a 43. Csallóközi Vásár!
Dunaszerdahely idén ünnepli első írásos említésének 770....

Kik az újabb fellépők a 43. Csallóközi Vásárban? Mutatjuk!
Korábban beharangoztuk a 43. Csallóközi Vásár két biztos...