Back to top

Felvidéki szemmel Léván is

Publikálva: 2019, február 15 - 10:52
Karaffa Attila, városunk alpolgármestere évek óta fényképeivel is bemutatkozik kiállításokon Szlovákiában és Magyarországon egyaránt. Szerdától Felvidéki szemmel című tárlata Léván is megtekinthető egészen április elejéig.
Felvidéki szemmel Léván is

Az amatőr fotós kiállításának megnyitójára a  Reviczky Házban került sor február 13-án, ahol előbb Péter József, a Reviczky Társulás kiállításokért felelős menedzsere köszöntötte a résztvevőket, majd Ševeček Judit előadásában hangzott el Sajó Sándor Magyarnak lenni című költeménye. Az éppen száz évvel ezelőtt írodott alkotást követően Rajkovics Péter, portálunk főszerkesztője nyitotta meg a tárlatot. 

"Az alkotó azt mondja, jó visszanézni időnként a felvidéki tájat, a várakat, városokat, az embereket. Mindegyik fénykép egy emlék, amely rögzül az elmében és a fényképen. Meglátni és megmutatni a szépet egy kihívás a mai világban. Elmélyülni a számodra kedves dolgokban, akár egy fénykép segítségével is örömet okozhat. És valóban örömet okoz, mert Attila képein mi vagyunk, örömünkkel, bánatunkkal, akik itt, Felvidéken élnek. Azt gondolom, a fotók ugyan egyre nagyobb mennyiségben készülnek, s talán éppen ezért legtöbbször már kevesebb időt szentelünk a mögöttük húzódó tartalomnak, de éppen az ilyen kiállítások, amikor is egy amatőr fotós mutatja be alkotásait, el kell gondolkodnunk, mekkora kincs számunkra a technika adta lehetőség. Ott vannak a gépek ma már a zsebeinkben, hiszen okostelefonjaink is képesek kiváló minőségű fotók készítésére, de kevésbé figyelünk arra, hogy valóban több legyen egy facebookos bejegyzésnél a fények játéka" - emelte ki Rajkovics, aki arra is emlékeztetett, hogy az fotók nem csupán a Felvidéken készültek, de mégis egy helyi szemlélettel világítanak rá a mindennapjaink történéseire.

Karaffa Attila is szólt a megnyitó résztvevőihez, akiknek megköszönte az érdeklődést és hangsúlyozta, fontos feladatának érzi Esterházy János üzenetét, miszerint két kincsünk van, a kereszténység és a magyarság. Zongorajátékával szórakoztatta a közönséget Hevesi Tibor, majd Wirth Jenő, a Reviczky Társulás elnöke ajándékozta meg az est vendégeit, s emelte ki a jó kapcsolatot a dunaszerdahelyi és lévai szervezetek közt.

Fotók: Revizsky Társulás

Ezt már olvasta?

Cookies