![Rajkovics Péter és Karaffa Attila (Nagy Gyula felvételei) Felvidéki szemmel Dunaszerdahelyen](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/aug/20/ngy_9137_0.jpg?itok=ghauH_Qw)
A könyvbemutató Bertók István és Vadkerti Imre közös produkciójával indult, majd Rajkovics Péter, a portálunkat is működtető vállalat igazgatója, az est kérdezője üdvözölte a megjelenteket. A népes közönség megtöltötte a termet, s az előírásokat betartva maszkban hallgatta a beszélgetést. Karaffa Attila kérdésekre válaszolva elárulta, a negyvenedik születésnapjára jelent meg a könyv, amelyet márciusban ünnepelt, s ugyan már minden meg volt szervezve a bemutatóra is, a járvány átírta a terveket.
A kötetben a 40-es szám bűvöletében az amatőr fotós 40 fényképe mellett ugyanennyi publicisztikai írás kapott helyet, amely közel két évtized termését mutatják be. Attila maga is elismerte, fiatalabban még talán keményebben fogalmazott egy-egy téma kapcsán, de a mai napig nem tud elmenni azon kérdések mellett, amely a felvidéki magyarság megmaradását és fejlődését érintik.
A szerző továbbra is aktív a fotózás és a publicisztika területén is, de más könyvben nem gondolkodik, szeretné viszont folytatni a kiállításának sorozatán, amely azonos címen fut és immáron több felvidéki és Magyarországi településen érte el a közönséget.
A rövid beszélgetést követően már a dedikálásé volt a főszerep, a szerző hosszú percekig beszélgetett személyesen is olvasóival, majd a résztvevők átvonultak a Csaplár Benedek VMK előtti térre, ahol a Bertók-Vadkerti páros szórakoztatta a népes közönséget.
Ezt már olvasta?
![Magyar jövő ott van, ahol van magyar szó, magyar zene, magyar tánc](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/23/fo-rov_6496-enhanced-nr-2042-fo.jpg?itok=qX17E7jo)
Magyar jövő ott van, ahol van magyar szó, magyar zene, magyar tánc
Január 22-én a Csaplár Benedek Városi Művelődési...