Back to top

A felvidéki fotós szemével és nemes célt szolgálva

Publikálva: 2019, március 8 - 21:46
Pénteken este ünnepélyes keretek közt nyitották meg Karaffa Attila Felvidéki szemmel 2019 című fényképkiállítását a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.
A felvidéki fotós szemével és nemes célt szolgálva

Az amatőr fényképész biennálé formájában mutatkozik be általában születésnapján először a hazai közönségnek, majd vándorkiállítás formájában más városokban, helyszíneken is megtekinthető a kiállítása. Ezúttal a dunaszerdahelyi tárlat jótékonysági célt is szolgál, megvásárolhatóak voltak és lesznek a jövőben is a fényképek kicsinyített másai, a befolyt összeget pedig beteg gyerekek támogatására használják fel. Lehetősége lesz tehát mindenkinek segítenie is, hiszen az A5 és A4 formátumú fényképek megvásárlásával segít majd két dunaszerdahelyi családnak is, ahol beteg gyerekek vannak. Gódány Tamás jóvoltából pedig hétfőtől internetes árverés veszi kezdetét korábbi DAC-mezekért, amelynek kedvezményezettje ugyancsak Evelin és Tibike lesz!

A pénteki megnyitót énekes előadásával Haizok Melinda indította, majd Rajkovics Péter, portálunk főszerkesztője nyitotta meg a kiállítást. "Attila alkotásaiban is a témamegközelítést kell kiemelnünk. A sport, a vallás, a természetfotók, a régi várak, városok mellett a portrék is megtalálhatóak fényképei között, idén viszont a természet, az épített örökség a meghatározó a fényképeken. Azon fotós munkáin, aki, mint maga megjegyzi, csak kedvtelésből kezdett el fényképezni, de hamar felismerte, a képek üzenetének ereje van. A kép által mások is részesei lehessenek a bennünket körülvevő eseményeknek, pillanatoknak és kihívásoknak. Ha körbetekintünk, akkor látni fogjuk a magyarságunk egy-egy csodás részletét, amelyet akár magunk is felfedezhetnénk. És látni fogjuk azt is, amit Isten és ember alkotott, vagy éppen utóbbi próbált saját kedve szerint átformálni.

Azt gondolom, hogy Karaffa Attila alkotásai nem csupán egy amatőr fotós megörökített pillanatai, hanem olyan fénnyel írt rajzok, amelyek majd rólunk is őszintén mesélnek az utókornak. A felvidéki magyarról, akitől még sokszor azt is elvennék, hogy magát felvidékinek nevezze. Arról a polgárról, aki igyekszik a változó világban is megmaradni magyarnak és a mindennapjaiban is tenni azért, hogy Dunaszerdahely, Csallóköz vagy a többi csodás felvidéki tájakon ne tűnjön el a magyar nyelv" - hangzott el az ünnepi megnyitó során.

Ezt követően Karaffa Attila köszönte meg a résztvevőknek az érdeklődést és a jótékony kezdeményezés támogatását, valamint Gódány Tamásnak a külön felajánlást, majd Haizok Melinda dala után egy kis megvendégeléssel és kellemes beszélgetéssel folytatódott az ünnepi megnyitó. A kiállítás képei az elkövetkező hetekben megtekinthetőek lesznek a művelődési központ előcsarnokában.

Ezt már olvasta?

Cookies