Sok mindenkinek vannak otthon vagy a szüleinél, nagyszüleinél még mindig „kézzel fogható” fotói, megkopott, régi családi felvételei, amelyeket dobozok, albumok őriznek valahol a polcokon vagy a szekrények mélyén. Sokan nem is tudják, hogy ezek között a régebbi családi felvételek között akár helytörténeti szempontból is érdekes felvételek lapulhatnak.
Most ezeket a még elérhető fotókat várják egy összeállításában is teljesen új és rendhagyó fotótörténeti albumba. Kiadás előtt áll ugyanis Dunaszerdahely város fotótörténeti krónikája, Nagy Attila helytörténész szerkesztésében.
A még fellelhető és összegyűjtött képek pedig válogatás után bekerülhetnek ebbe az idén megjelenő, reprezentatív városi fotótörténeti kiadványba az adatbázisból már korszakolt eddigi képeket, fotókat kiegészítve.
A színes, krétapapíron megjelenő, nagy méretű, keménytáblás album célja ugyanis nem más, mint korszakok szerint bemutatni a város eddig összegyűjtött fotótörténeti érdekességeit, egészen a dunaszerdahelyi fotózás hajnalától, az 1870–80-as évektől az 1980-as, 1990-es évekig – hogy a különleges képanyagválogatás a kiadvány által is megőrződjenek az utókor számára.
A tervezetten több mint ezer felvétel között helyt kapnak így a város régi arculatát, épületeit, történelmi és politikai eseményeit bemutatók, de megtalálhatóak lesznek a vallási, életmód és kulturális, valamint sporttörténeti pillanatai, illetve külön részben a jeles személyiségek is „arcot kapnak”. A kiegészítő válogatás során fontos szempont, hogy eddig még nem közölt felvételek is bekerüljenek a fotótörténeti albumba.
A számos szempontból is jelentős, rendhagyó kiadványban a fotókat rövid, magyarázó szövegek kísérik majd, illetve az egyes korszakokat rövid történelmi szöveg vezeti fel.
A kötet összeállítója ezért kéri, hogy akinek például vannak:
- régi képeslapjai,
- régebbi felvételei Dunaszerdahelyről, a település régi „arcáról”,
- régi osztályképei, iskolai képei, fotói egykori tanárairól,
- felvételei focimeccsről vagy bármilyen dunaszerdahelyi sporteseményről,
- felvételei egyletekről, színjátszókról, társulások programjairól,
- fotói kulturális rendezvényekről, érdekes eseményekről,
- családi fotói, ahol látszik az egykori városkép,
- fotói temetőkről, szobrokról, emlékhelyekről,
- vagy bármilyen, a várossal kapcsolatos régebbi felvétele,
- stb.
az jelentkezzen az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
- e-mailen: info [at] dunaszerdahely.com
- Facebookon: Az én városon Dunaszerdahely helytörténeti FB-oldalon, https://www.facebook.com/varosomdunaszerdahely/ – üzenetben az oldalon
- Facebookon: Nagy Attilánál, üzenetben – https://www.facebook.com/nagyata
Csak digitálisan rendelkezésre álló fotókat az info [at] dunaszerdahely.com címre küldhetnek!
Előre is tisztelettel köszönik a jóakaratú dunaszerdahelyiek és a munkában résztvevők segítségét!
(sajtóhír)
Ezt már olvasta?
TRIART – csemege a kortárs művészetek kedvelőinek
A kortárs művészet kedvelőinek igazi csemegével készül a...