Feldolgozhatatlanul sok a tananyag

„Egyik barátnőm Ausztráliában él már évek óta. Azt mesélte, hogy náluk az iskolakezdés sokkal zökkenőmentesebb, a gyerekek igényeihez igazodik, és az év során is sokkal nagyobb teret kap a gyerek egyéni fejlődése, mint nálunk. Ha valamit ott nem értenek meg a kisebbek, akkor ahhoz nem egyszer, de többször is visszatérnek. És ami a legfontosabb: nem loholnak lóhalálában, nem kell 3-4 hónapon belül szinte hibátlanul írni, olvasni. Van idő az új, s a ráadásul alapozó ismeretek elsajátítására. Vannak persze városunkban is nagyon jó tanárok, akik ezt próbálját a gyakorlatba átültetni, de csak sajnos nagyon kevesen. Egyik legmegdöbbentőbb tapasztalatunk az volt, amikor az elsős gyerekünket már az első 1-2 hónapban (!) egyesekkel »büntette« a »tanító« néni. A túlzott terhek alá hajtott gyerekeinkből így vajon sikeres és boldog felnőtteket nevelünk?”
N. Annamária

„Mi szerencsések vagyunk, úgy érzem, nagyon jó tanítót fogtunk ki. Nagyon odafigyel a gyerekekre, próbál minden tőle telhetőt megtenni, nem erővel, hanem sok esetben kedvességgel, meggyőzéssel oldaja a problémákat. Sok ilyenre volna szükség a ma iskolájában!”
P. Klára

„A múltban megakadt iskolatípus nem tudja a jövőben szükséges tudásra megtanítani a gyerekeket. A jövőkép pedig olyannak tűnik, ahol nem elsősorban a tárgyi tudásra (a rengeteg tananyagra), hanem a megfelelő képességekre lesz szükség. Ezek a kreativitás, a jó kommunikációs képesség, a rugalmasság, a motiváltság a fejlődésre, az empátia, a fejlett érzelmi intelligencia, az emberség és az egyéb megfelelő szociális kompetenciák. Ebből következik, hogy az iskolának nem elsősorban oktatnia, hanem nevelnie kell a gyerekeket, és ezt szoros együttműködésben kell tennie a családokkal. A fiatalok sikeressége, lelki és testi egészsége miatt nagyon fontos lenne, hogy a pedagógusok gyermekközpontú, szeretettel teli, értő odafigyeléssel és empátiával forduljanak minden egyes tanuló felé. Az egyéni hozzáállás így erősítheti az oktatás-nevelés differenciáltságát, és eredményes társadalmi integráció alapjait adná a különböző képességekkel megáldott gyerekeknek. Ehhez pedig megfelelő eszközöket adhat a művészeti nevelés, a sport, a kommunikáción alapuló nyelvi nevelés. Kerete pedig lehetne a csoportmunka, a projekt módszer, a pedagógus által irányított kutatómunka, de semmi estre sem a frontális oktatás. Az óvodák oktató-nevelői módszerei, az óvópedagógusok gyermekközpontú hozzáállása és munkája még ilyen itthon. Tőlük tanulhatnának megfelelő pedagógiai hozzáállást a mai gyerekekhez az általános iskolák tanítói és tanárai.”
H. Ágnes

„Sokszor azt tapasztalom, hogy nagyon sok a tanulnivaló a fiaméknak, pedig még csak hatodikos. Szinte mindennaposak a dolgozatok, de legalábbis hetente 4-5 tantárgyból írnak, folyamatos az iram, megfeszített a tempó. Amikor mi jártunk iskolába, ez másképp volt, nem volt ennyi lecke sem. És a legszomorúbb, hogy a többi szülőtől is ezt a visszajelzést kapom, tőlük is ugyanezeket a panaszokat hallom.”
Z. Ilona

„Az alapiskolás éveimre mindig szeretettel és hálával gondolok vissza. Biztos alapokat adtak, melyre az évek során tudtam építeni további tanulmányaimat, majd későbbi szakmai sikereimet. Nagybetűs Pedagógusokkal voltam körülvéve. Nem szeretnék általánosítani, de ezek az elhivatott személyek nagyon hiányoznak a mai oktatási rendszerből. A gyermekem számára egy olyan oktatást képzelek el, melyben olyan tényezők is hangsúlyt kapnak, mint a kreatív gondolkodás, az érzelmi intelligencia vagy a környezettudatosság. A világot figyelve a kreativitás egyre nagyobb szerepet kap a munkaerőpiacon. Jó lenne megtapasztalni majd egyszer, hogy az iskola elsősorban gyerekközpontú, ahol az egyén kap főszerepet és az önálló gondolkodásra ösztönözik a gyerekeket, ahol a teljesítmény csak ezek után következik. Persze, fontos, hogy a szülő otthon is hasonló elvek alapján foglalkozzon a gyermekével, hiszen a tanárral való együttműködése nagyban befolyásolja a gyermek iskolához, tanuláshoz való hozzáállását.”
P. Ági

„Nem egyszerű feladat manapság iskolásnak lenni, de bevallom, tanár se szívesen lennék. Mégpedig azért, mert egyre több a neveletlen, hanyag fiatal, akik mindezt otthonról hozzák magukkal. Igen, sok esetben nem is a gyerekkel, hanem éppen a szülővel van a nagyobb gond. Vannak ilyenek a mi osztályunkban is, akik szeretnek nagy szájjal vitatkozni, ha kell, de rá nem szólnának a gyerekükre, ha az bután felel bárkinek is.”
J. Zoltán