Back to top

A „fekete” régiókban zárva maradnak az iskolák

Publikálva: 2021, február 6 - 06:51
A tegnapi, maratoni, több mint hét órán át tartó kormányülés után sajtótájékoztatót tartott Igor Matovič és Marek Krajčí.
A „fekete” régiókban zárva maradnak az iskolák

„Fontos kérdésekkel foglalkozott a kormány” – kezdte sajtótájékoztatót Igor Matovič, majd hosszas bevezetés után megerősítette, február 8-án érvénybe léptetik a Covid-automatát, úgy ahogyan azt korábban már bejelentették.

„Nehéz időszak előtt állunk”

A miniszterelnök kitért arra is, hogy drámai módon terjed a vírus brit mutációja Szlovákiában, még a legpesszimistább elképzeléseket is felülmúlva.

„Már nem az a kérdés, hogy azokat az embereket, akik a brit mutációval fertőződnek meg, hogyan tudjuk majd izolálni, hanem az, hogy mit kezdünk azzal, hogy csaknem minden ember, aki a következőkben elkapja a vírust, már ezzel a mutációval fog megfertőződni” – mondta Matovič, hozzátéve: a koronavírusnak ez a fajtája sokkal agresszívebb és veszélyesebb, így vélhetően sokkal több halálos áldozatot is fog követelni.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a szlovákiai fertőzöttek csaknem háromnegyede már a brit mutációval fertőződött meg. 

Nehéz időszak előtt állunk - fogalmazott a miniszterelnök, éppen ezért mindenkit felelős viselkedésre és óvatosságra intett.

Matovič bejelentette, a kormány február 8-tól újabb 40 napra meghosszabbítja a veszélyhelyzetet.

Az iskolanyitásról

Marek Krajčí egészségügyi miniszter bejelentette, a „fekete” régiókban zárva maradnak az iskolák, a „bordókban” pedig az aktuális járványhelyzettől függ az iskolanyitás.

Jelen pillanatban kilenc „fekete” régiója van Szlovákiának. Ezek közé tartozik a magyarlakta járások közül a Vágsellyei, a Rozsnyói és a Nagyrőcei járás. 

Hozzátette, ott, ahol kinyithatnak az iskolák, ott minden szülő maga döntheti el, hogy jövő hétfőtől járatja-e gyerekét az iskolába.

Az iskolanyitás úgy ahogyan az korábban már ismert volt, csak az óvodákra, az alsó tagozatokra és a középiskolák végzős évfolyamaira vonatkozik. 

Járáson belüli kiránduláshoz nem kell igazolás

Az egészségügyi miniszer elmondta, hétfő helyett szerdától kell majd újabb negatív teszttel rendelkeznie az embereknek. Változás az is, hogy

a természetben való tartózkodáshoz nem fog kelleni felmutatni az országban sehol sem az igazolást. A járáshatárokat ugyanakkor igazolás nélkül nem léphetjük át.

Lehet majd utazni más járásokba, de csak hét napnál nem régebbi negatív teszttel – közölte Krajčí. Hozzátette: jövő hétfőtől kinyitnak a kertészetek. 

Oltás: a tanárok is prioritást élveznek

Az egészségügyi miniszter fontos bejelentést tett az oltással kapcsolatban. Elmondta, hogy a kormány döntése értelmében a vakcináció során prioritást fognak élvezni a tanárok és pedagógusok, akiket az AstraZeneca-féle vakcinával fognak beoltani. Ez már a jövő héten kezdetét veszi.

A következő héttől a munkavállalóknak negatív teszttel kell rendelkezniük a munkába járáshoz.

A „fekete” régiókban ez a teszt nem lehet 7 napnál, a „piros” régiókban 14 napnál, a „rózsaszínű” régiókban pedig 21 napnál régebbi.

Brit mutáció - egyre jobban terjed

Krajčí kiemelte:

összesen 1962 pozitív mintát vizsgált felül a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) az új koronavírus ún. brit változata után kutatva. A minták 74 százalékában mutatták ki az új mutációt. 

Krajčí szerint a szlovákiai reprodukciós szám (1) miatt minden lazítás esetén robbanásszerűen megnőhet az új fertőzöttek száma.

Hozzátette:

a legsúlyosabb a helyzet Nyugat-Szlovákiában, Nagyszombatban például a pozitív minták 100 százalékában kimutatták az új mutációt. Zsolna megyében jobb a helyzet, az incidencia aránya itt nem egész 50 százalék.

ma7.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: koronavírus
Cookies