Ezúttal üzbegisztáni vándorral találkoztunk

Igaz, nem lehettünk ott személyesen, de Ildikó vetítéssel illusztrált beszámolóján keresztül „megkóstolhattuk” az ottani érdekes ételeket, „utazhattunk” olcsó taxin és „száguldhattunk” vonaton, csodálhattunk minareteket és ősi erődöket, megdöbbenhettünk a ma már szinte csak hajótemető Aralon.

Ildikóék Taskenttal indítottak, az ország fővárosával, mely az 1966-os nagy földrengés után szovjet mintára került újjáépítésre, ami a régi pompából nagyrészt szürke, jellemtelen „egyenvárost” fabrikált.

Khiva után a Kizil-kum sivatag erődeit is meglátogatták, egy éjszakát a sivatagban, jurtában is töltöttek.

A következő állomás, Buhara városa a maga 5000 éves múltjával szintén csodálatot váltott ki a látogatókból.

Szamarkandot egy, az országunkban ismeretlen sebességű vonattal érték el, mely 200 km/h-s sebességnél is gyorsabban robogott. Ahogy Ildikó elmondta, Timur Lenk városa annyi szépséggel, csodával van tele, hogy azt hiába örökítette meg képeken, a valóságot nem adja vissza.

A közel három hét, amit Üzbegisztánban töltöttek, annyi emléket hagyott maga után, hogy arról másfél órán keresztül mesélt Ildikó, és még bőven lett volna mondanivalója. Ami különösen meglepő volt számára, hogy mennyire udvariasak ott az emberek, az úgymond elmaradott világukban mekkora tisztaság van a piaci étkezdében, vagy éppen egy helyi kifőzdében.

Különösen érdekes volt üzbég pénzt, és egyéb eredeti ottani tárgyakat élőben is látni, megfogni, vagy az üzbég sapkákat felpróbálni – mindezeket Ildikó gyűjtötte be útja során.

A távoli országot turistaként meglátogatni már még egyszerűbb, hiszen az idén februártól a 30 napon belüli látogatás esetén vízumra sincs szükség, csupán útlevélre.

Az est házigazdája, Kozmér Kati az est zárásaként a novemberi VándorLáss estre invitálta a közönséget, Jakubec Ági Iránról mesél majd.

Szöveg és kép: Rózsár Vince