Back to top

Ezüstérmesek lettek a szlovák bajnokságban

Publikálva: 2022, május 19 - 16:20
A MOL extraliga szlovák döntőjének 2. fordulójában hazai pályán fogadta a Nagymihály együttesét a HC DAC Dunaszerdahely. A versenykiírás szerint két győztes mérkőzés szükséges a bajnoki cím megszerzéséhez. A végső párharc mindkét mérkőzésén a HC DAC maradt alul, így a szépen csillogó második helyet szerezte meg a szlovák bajnokság rájátszásában a csallóközi sárga-kék együttes. Debre Viktor vezetőedző így is méltán büszke csapatára.
Ezüstérmesek lettek a szlovák bajnokságban

„Azt is mondhatnám, ott folytattuk, ahol az előző mérkőzésen abbahagytuk - nem igazán volt acélos a védelmünk, és támadásban sem találtuk magunkat. Akartunk nagyon, de valahogy nem állt össze a játékunk. Az első félidőt kicsit megilletődötten kezdtük, szaladtunk az eredmény után, de kettőnél több gólra nem tudtuk megközelíteni a Nagymihályt.

A második félidő első felében összeállt ugyan a védekezésünk, de támadásban nem jöttek a jó megoldások. Egyre jobban elhúzott ellenfelünk, ami lélektanilag sem hatott kedvezően a csapatra.

Az utolsó negyedórában már nagyon vártuk a lefújást, ma nem tudtunk volna sajnos nyerni. Igyekszünk örülni az ezüstéremnek is, hiszen ezért is sokat dolgoztunk és küzdöttünk a szezon során, nem lehetünk elégedetlenek!” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

MOL extraliga döntő 2. mérkőzés 

2022. május 18. szerda  18:00 

Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely  

HC DAC Dunaszerdahely - Iuventa Michalovce (Nagymihály): 19-31 (9-15)

hcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies