Back to top

Ezüstérmesek lettek a HC DAC utánpótlás csapatai

Publikálva: 2022, augusztus 16 - 10:38
A HC-DAC utánpótlás csapatai hasznos felkészülési mérkőzéseket játszottak – ráadásul a gólkirályi címet is elhozták.
Ezüstérmesek lettek a HC DAC utánpótlás csapatai

Az U17 (2006-2007) korosztály augusztus elsején kezdte el a felkészülést. Heti hét edzésből kettőt a „kondi edzővel”, Horváth Mátyással dolgoztak, a többi napokon Brunczvik Tündável és Prikler Silviával, illetve együtt az U19-es korosztállyal végezték el a lányok az edzéseket.

Augusztus 10-re meghívást kaptak a Győri ETO KC csapatától edzőmérkőzésre, amelyre 2005 születésű lányok is velük tartottak. 3x25 percet játszottak.

„Augusztus 13-án Siófokon jártunk a XI. Instrome kupán. Sorsolás szerint a Siófok KC 2 csapatával játszottuk az elődöntőt, melyet magabiztos játékkal megnyertünk, így dőntőt Siófok KC 1 csapata ellen játszottuk, mely legyőzte a Nemesvámos BDSE csapatát.Nagyon jól kezdtük mérkőzést, majd a Siófok KC 1  csapat időkérés után sokkal nagyobb lendülettel kezdet játszani, és megfordította a mérkőzést, így ezüstérmesek lettünk. Nagyon jól alkalmazta ellenfelünk az új középkezdés szabályt. Tanulságos felkészülési torna volt, láttuk, miben vannak hiányosságaink, ennek tudatában építjük fel a következő hetekben az edzéseket” 

– fogalmaztt Brunczvik Tünde.

Eredmények

XI. Instromet Siófok Kupa – Serdülő (U17)

Helyszín: Siófok, Munkacsarnok,

2022.08.13. 09:00 | Siófok KC I. – BDSE Nemesvámos 33:22 (19:12) 
2022.08.13. 10:30 | Siófok KC II. – HC Dunaszerdahely 22:33 (10:16)
Helyosztók: Helyszín: Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, 

2022.08.13. 12:30 | BDSE Nemesvámos – Siófok KC II. 38:26 (15:17) 
2022.08.13. 15:30 | Siófok KC I. – HC Dunaszerdahely 35:24 (21:12)

Végeredmény
1. Siófok KC I.
2. HC DAC Dunaszerdahely
3. BDSE Nemesvámos
4. Siófok KC II.

A XI. Instromet Siófok Kupa különdíjasai
U17 – Serdülő díjazottak:  
Gólkirálynő: Bozsek Brigitta (HC DAC Dunaszerdahely)

hcdac

Ezt már olvasta?

Cookies