Back to top

Ez a nyár is jól kezdődik

Publikálva: 2016, július 4 - 14:43
Az a kilenc srác biztosan egyetért velünk, akik mindjárt a szünet első napján utaztak testvérvárosunkba, Gödöllőre, hogy részt vehessenek a balatonlellei Nemzetközi Ifjúsági Táborban.

Takács Tímea, a program dunaszerdahelyi kapcsolattartója elmondta, hogy már 2012-től minden évben megrendezik ezt a találkozót. Elsősorban Gödöllő testvérvárosaiból várnak ide diákokat, de más országok fiataljait is fogadják. Mindamellett, hogy bemutatkoznak egymásnak az egyes országok küldöttségei, sok színes program várja őket, közben jókat mókázhatnak a Balatonban, illetve a beiktatott kirándulások alkalmával, de a legfontosabb, hogy új embereket ismerhetnek meg, új barátságok születhetnek.
Dunaszerdahely városa minden évben más-más iskolának adja meg a lehetőséget, hogy az azt megérdemlő diákokat elutaztathassák ebbe a táborba. 2016-ban a választás a Vámbéry Ármin Alapiskolára esett, így az idén az ő diákjaik képviselik városunkat.
Reméljük, sok kellemes és szép emlékkel térnek haza a hétvégén. Élvezetes nyaralást kívánunk nekik!

Ezt már olvasta?

Cookies